Országos elismerés a Georgikonnak

A pénzügyi tudatosság fejlesztéséért végzett munkájáért egyedüli díjazottként részesült elismerésben a sátoraljaújhelyi középiskola

a díj

Idén negyedik alkalommal adták át a pénzügyi tudatosság fejlesztéséért díjakat. Ennek kapcsán a Pénzügyminisztériumban tartottak ünnepélyes díjátadó ünnepséget, melynek keretein belül néhány diákot, néhány elkötelezett pedagógust és országos szinten egy iskolát díjaztak a pénzügyi tudatosság fejlesztésében végzett kiemelkedő munkáért.

Az a megtiszteltetés érte a Georgikon Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, szakképző Iskola és Kollégiumot, hogy a diákok közül Erdei Márk 10.A osztályos tanuló a díjazott diákok között volt, és iskolánk egyedüli díjazottként elismerésben részesült a pénzügyi tudatosság fejlesztéséért végzett munkájáért.

a díjazott

Az okleveleket Varga Mihály pénzügyminiszter adta át személyesen az ünnepélyes díjátadón. Miniszter úr beszédében hangsúlyozta, hogy mennyire fontos a lakosság számára pénzügyek tudatos kezelése. Ennek olyannyira természetessé kellene válnia, mint ahogy az emberek rendben tartják az udvarukat, vagy a háztartásukat. Ezt a célt szolgálja ez a program is, aminek sikere a közvetlen szervezők mellett maguk az oktatási intézmények, amelyek egyre nagyobb számban kapcsolódnak be a programba.

A Pénzügyi Tudatosság Fejlesztéséért Díj keretében idén 3 diák és 4 pedagógus kiemelkedő munkáját díjazták. Az általános vagy középfokú iskola kategóriában a sátoraljaújhelyi Georgikon Görögkatolikus Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium részére adtak elismerést.
 

Papp Zoltán, Varga Mihály

Az ünnepélyes díjátadó után bemutathattuk a pénzügyi tudatosságra való neveléssel kapcsolatos munkánkat, hiszen minden iskola és oktatási intézmény alapvető feladata, hogy tudatosságra nevelje a diákokat. Erkölcsi, vallási, környezeti, a közösség iránt vállalt tudatosság, és természetesen a pénzügyi tudatosság is hozzájárul a gyerekek felkészüléséhez az életre. Ezzel kapcsolatban idén a Georgikonban különleges programokat találtunk ki. A szokásos programokon, vetélkedőkön, témanapokon kívül arra biztattuk a hozzánk járó fiatalokat, hogy keressenek Bibliai példákat a helyes pénzügyi gazdálkodásra.

A szép pályamunkák közül kiemelkedett Erdei Márk 10. A osztályos tanuló dolgozata a hét szűk és bő esztendővel kapcsolatban. Igazán különleges volt idén az a társasjáték, amit egyszerű anyagokból készítettek diákjaink, s amivel szakmai és pénzügyi játékokat is lehetett játszani. Ehhez járult hozzá az is, hogy ezeket a játékokat eljuttattuk a sátoraljaújhelyi büntetés-végrehajtási intézménybe, ahol örömmel fogadták, ráadásul egyik kollégánknak volt lehetősége a témával kapcsolatban az elítélteknek órát tartani. Ugyanilyen lelkesen fogadták a játékokat a Szent Zotikosz Gyermekvédelmi Intézmény lakói is, akikkel a közös fenntartó és az iskolánkban tanuló gyermekek okán is jó kapcsolatot ápolunk.

Szöveg: Papp Zoltán, igazgató

Címkék