Őrngyalok kezébe ajánlva

Az Ózdi Görögkatolikus Templomban minden évben a gépjárműveket és a sofőröket is megáldják, az összes angyali erők védelmébe ajánlják.

gépjárművek megáldása

November 8-án a föld tisztelettel tekint fel a mennyekbe. Istennek testből és lélekből álló teremtményei, az emberek, csodálkozva néztek fel Istennek tiszta szellemből álló teremtményeire, az angyalokra. Megünnepeljük a három név szerint ismert angyalt: Mihályt, Gábort és Ráfaelt. Nevükkel a Szentírásban találkozunk. Velük együtt ünnepeljük a többi testnélküli mennyei erőket is.

ikon

Mielőtt elhangzott volna Istennek az anyagi világot teremtő szava, megteremtette az angyalok seregét. Teremtésükben Isten udvartartást teremtett Magának. Aztán, Szent Pál szerint: az angyalokat azok szolgálatára rendelte, akik majd öröklik az üdvösséget, azaz az emberek szolgálatára. (Zsd. 1, 14.) Minden ember mellé egy-egy őrző angyalt rendelt. Az angyallal először akkor találkozunk, amikor Isten az Édenkert kapujához angyalt állított tüzes karddal. Alig van a Bibliának olyan lapja, amely nem állítaná elénk az angyalokat. Az angyalok számáról nincs pontos adatunk.

autók

Dániel próféta azt látta, hogy ezerszer ezer angyal szolgált Istennek, és sok tízezer állott előtte. (7, 10.) Bár tiszta szellemi lények ifjúi alakban, szárnyakkal ábrázoljuk őket. Soha meg nem halnak, és Isten parancsait késedelem nélkül, gyorsan teljesítik. Szokták őket harci öltözetben is ábrázolni. Isten ügyét képviselve harcolnak minden ördögi működés ellen. Az emberek részéről őket a legnagyobb tisztelet illeti meg Isten után. Kilenc csoportra, karra szokták őket felosztani.

Az ünnephez kapcsolódva Ózdon minden évben megáldják a közösség tagjainak gépjárműveit; idén is ígérettel, és hálaadással fordultak a gondviselő Istenhez és közösen imádkoztak az úton lévőkért. Megáldották azokat a gépjárműveket is, amelyeket a Miskolci Egyházmegye a EGYH-ESZK-19-0015 támogatás keretében, önerő biztosításával szerzett be az egyházmegye, a parókiák és fíliáik vallási-, szociális- és közösségi feladatellátásának és szolgáltatásnyújtásának minőségi fejlesztése érdekében.

autó

„Ne vezess gyorsabban, mint ahogy az őrangyalod repülni tud!”- szól a jól ismert mondás, és talán bele sem gondolunk, hogy nap, mint nap hányan adnak az őrangyalaiknak munkát.

Veszélyes üzem a közlekedés, s talán ezekben az őszies, ködös napokban még inkább oda kell majd figyelnünk, hogy ne okozzunk kárt, vagy ne teremtsünk olyan helyzeteket, amikor veszélybe sodorunk másokat, vagy saját magunkat.