Mária felkelt és sietve útnak indult (Lk 1,39)

Az Ifjúsági Világtalálkozón a magyar görögkatolikus ifjúságot a Miskolci Egyházmegye fiataljai is képviselték

lány

Dudás Katalin élménybeszámolója a 2023. július 26. - 2023. augusztus 6. között a címben idézett jelmondattal megrendezett világtalálkozóról:

Mária felkelt és sietve útnak indult, elindult és vele tartott közel 1300 magyar fiatal, köztük 50 magyar görögkatolikus zarándok. A közös célunk pedig Lisszabon városa volt, mely egy hétig szolgált otthonaként a világ minden tájáról érkező több százezer fiatalnak, akik mind az Ifjúsági Világtalálkozóra érkeztek.

csoportkép

A Világtalálkozón eltöltött egy hét alatt az imádság központi szerepet töltött be. Három napon keresztül minden délelőttöt katekézissel nyitottuk, ahol a Lisszabonba érkező összes magyarral együtt énekeltünk, imádkoztunk és hallgattuk figyelemmel a magyar nyelven folytatott püspöki katekéziseket. A katekézisek gondolatait pedig útravalóként magunkkal vittük a délutánok során is, amikor kisebb-nagyobb csapatokban fedeztük fel a várost és vettünk részt a további programokon.

a szobornál

Lisszabon mellett lehetőségünk nyílt ellátogatni Fatimába is, a katolikus egyház egyik legnagyobb Mária-kegyhelyére. Nagyon megható élmény volt megtapasztalni a főváros öröménekekkel, kiáltásokkal teli hangulata után a kegyhely csendességét, ahol a többi zarándokkal együtt a Szűzanya előtt térdelve, imáinkban elmélyülve lehettünk részesei Fatima varázsának.

Fatimában

A lelki feltöltődés mellett rengeteg izgalmas program várt minket, ugyanis nap mint nap egyre jobban fedezhettük fel Lisszabon macskaköves utcáit és látványosságait. Bejártuk a város egész metró hálózatát, óceánban fürödtünk, monostorban jártunk, hegyet másztunk, koncerten vonatoztunk (és keresztény pogóztunk :D), valamint metróban is énekeltünk. Minden program során számos vidám találkozásban volt részünk, ugyanis a várost járva az éttermekben vagy a metrón folyamatosan a Világtalálkozóra érkező fiatalokba botlottunk. Ezen találkozások alatt megtapasztalhattuk más kultúrák mentalitását, illetve azt is, hogy ők milyen formában élik meg a hitüket.

az IVT-n

Ezekkel az élményekkel feltöltődve indultunk el a virrasztás és a záró mise helyszínére. Az odavezető úton ugyan kihívásokból nem volt hiány, de a megérkezés pillanatában nem lehettünk elég hálásak, hogy újra együtt, egy csapatban vagyunk, de mégis ennek a hatalmas közösségnek is a részesei lehetünk.

légifelvétel

Fülöp atya a következő szavakkal zárta a katekézisen tartott szentbeszédét, „Ne menjetek úgy haza, hogy semmi sem változott életetekben”. Amit most Lisszabonban megtapasztaltunk, életre szóló élmény volt mindannyiunk számára, mely valóban nyomott hagyott bennünk. Ezért pedig szívből hálásak lehetünk Egyházmegyéiknek, Püspökeinknek az MKPK-nak és a kísérőinknek is.

 

Címkék