Legyetek kapuk! - A harmadik katekézisnap az Ifjúsági Világtalálkozón

Véget ért a lisszaboni Ifjúsági Világtalálkozó harmadik és egyben utolsó katekézisnapja. A nap témája az irgalom volt:”Az ő irgalma nemzedékről nemzedékre tart.” (Lk 1,50)

mise

A harmadik napot Fábry Kornél atya indította, majd a reggeli imát követően Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek, metropolita, görögkatolikus szerzetes mondott katekézist. Beszéde során felidézte Ferenc pápa szavait, amelyeket áprilisi apostoli látogatása során mondott a Forráspont rendezvényen, Budapesten: “Mit mondott Ferenc pápa, emlékeztek? Ki volt ott? Isten mindig megbocsát. Isten végtelenül irgalmas, és azt lesi, hogy mikor, kinek tud megbocsátani.”

szentségimádás

Ezt követően a harmadik magyar katekézis bibliai igéjéhez is kapcsolódott: “Nemzedékről nemzedékre. Mit jelent ez? Tényleg így van? Hogy az Isten irgalma az nemzedékről nemzedékre száll? Az Isten szeret és mindenkinek megbocsát. Felteszem a nagy kérdést: a ti gyermekeitek ezt tudni fogják? Mit teszel azért, hogy a te gyermekeid és unokáid megtudják, hogy az Isten irgalmas? Nektek nem elég csak beszélni: Isten irgalmas. Nektek át kell adni ezt a nagyon fontos üzenetet, hogy az Isten irgalmas, az Isten szeret.”

A püspöki katekézist követően egy veszprémi egyházmegyés fiatal lány tanúságot tett a gyónásban megélt tapasztalatáról. Ezután dicsőítő szentségimádás kezdődött, amelyhez a zenei kíséretet a Boanergész zenekar ifjúsági világtalálkozón résztvevő tagjai biztosították. A szentségimádás alatt közel 30 pap szolgáltatta ki a gyónás szentségét több száz fiatalnak.

kereszt

A harmadik nap a két korábbi naphoz hasonlóan szentmisével zárult, amelynek főcelebránsa Marton Zsolt váci megyéspüspök volt. A szentbeszédet Böcskei László nagyváradi megyéspüspök mondta. “Kedves fiatalok, sokszor nem is tudjuk elképzelni, hogy mit és mennyit tehetünk azért, hogy ez a világ jobb legyen. Bennetek ott van az erő. Tudatosítsátok magatokban ezt. Ti változtathatjátok meg a világot, és ti gyógyíthatjátok be a világ sebeit. [...]. Kedves fiatal testvéreim, legyetek ti is kapuk. Egy olyan kapu, amelyen sokan átlépnek Isten csodás világába. És legyetek fény, amely felemel, boldogít és gyógyít. Ámen.”

A pénteki délelőttel befejeződtek a magyar nyelvű püspöki katekézisek Portugáliában. A fiatalok szombat délelőtt  még összegyűlnek a São Jorge de Arroios templomban Havas Boldogasszony ünnepére, ahol szentmisén vesznek részt, mielőtt útra kelnek az Ifjúsági Világtalálkozót lezáró imavirrasztás és a vasárnap délelőtti pápai szentmise helyszínére a Campo da Graça-ra.

 

Címkék