"Mi az öröm? Lehetetlen meghatározni. (...) Az öröm valamiképpen az élet teljességének a megérzése, melyhez társul a lelkiismeret békéje, melyet nem zavarnak a szenvedélyek viharai."
„Íme, nagy örömet adok tudtul nektek, és az egész népnek. Ma megszületett a Megváltó nektek, Krisztus, az Úr, Dávid városában” – hirdeti az angyal a betlehemi éjszakán nyájukat őrző pásztoroknak.
„Ezeket pedig elmondom a világban, hogy örömöm teljesen az övék legyen” – ezekkel a szavakkal búcsúzott az Úr tanítványaitól a halálát megelőző éjszaka.
Öröm – milyen kellemes, milyen jóhangzású szó. A Parakliszban az Istenszülőt nevezzük „minden szenvedő örömének. Sőt a fölöttébb áldott Szűz Mária az egész világ öröme: „Tebenned örvendez, malaszttal teljes, minden teremtmény. Ő a mi örömünk, mert az Isten Fiát, lelkünk Üdvözítőjét szülte. Ő a mi örömünk, mert mint égi Édesanyánk fáradhatatlanul imádkozik értünk Isten előtt. Ő az, aki elhárítja a láthatatlan ellenség támadásait és védelmez minket minden bajban és szorongattatásban.
Ha Krisztus születésének szent éjszakáján öröm szállt alá a bűnbe süllyedt világba, s ha ezt az örömhírt az apostolok mindenkinek hirdették, ha a keresztények ismerik azt, aki „minden szenvedőnek öröme”, akkor a hívők nem lehetnek boldogtalanok, életük nem lehet kiégett, unalmas.
Mi az öröm? Lehetetlen meghatározni. Az örömbe be kell lépni, részesülni kell belőle. Körülírhatjuk olyan kifejezésekkel, mint benső béke, a lélek nyugalma, a kíván jó dolgok elérése, a veszedelmekből való szabadulás stb., de mindez kevés. Az öröm valamiképpen az élet teljességének a megérzése, melyhez társul a lelkiismeret békéje, melyet nem zavarnak a szenvedélyek viharai.
Birtokolhatja-e valaki ezt a mély, mindent átható örömet bűnökkel terhelten? Bizony nem, míg az őszinte bűnbánat által meg nem tisztul. Nincs része ebben az örömben annak, aki a bűnnek szolgál, és úgy él, hogy nem gondol a végső számadásra.
Az igazi öröm nem múlékony, hanem örök. Már itt a földön részesülünk belőle, hiszen az Isten Országa elérkezett hozzánk. Ez az öröm annak osztályrésze, aki hisz Krisztusban, hallgat az ő szavára, aki követi őt és minden erejével a Krisztusban való élet elnyerésére, az üdvösségre törekszik. A hívő ember szívét, aki nemcsak szájjal, de tetteivel is megvallja az Urat, ez az öröm tölti be. Az öröm a keresztény útitársa, aki hiszi, hogy a Mennyei Atya meghallgatja imáinak szavát. Van miért örülnünk, hiszen „velünk az Isten!” A kereszten végbement megváltásunk, Krisztusban szabad utunk van az emberszerető Istenhez, a hívő keresztény fölött a Panagia, a legszentebb Istenszülő terjeszti ki védőleplét.
Ám a keresztény hívő is ismeri a szomorúságot, a betegséget és a fájdalmat. „A világban szomorkodni fogtok” – mondta az Úr, aki maga is kegyetlen gyötrelmeket élt meg a földön. Ám a hívő lélek benső öröme erőt ad a szomorúság és a szenvedés legyőzéséhez. Kívülről nézve milyen szerencsétlen volt az apostolok sorsa. Gyakran szenvedtek verést, megkövezést, életük állandóan veszélyben forgott, végül pedig vértanúhalált szenvedtek. Ugyanakkor büszkélkedtek szenvedéseikkel, a Krisztusért elviselt gyalázatban örömet találtak. Ez azért volt lehetséges, mert teljesen átadták önmagukat az Úrnak, s maga az Úr lakott bennük. Emlékezzünk csak Szent Pál szavaira: „Élek én, de már nem én élek, hanem Krisztus él bennem” (Gal 2, 20). Krisztus az öröm forrása. Ő adott erőt a megpróbáltatások elviselésére, ő örvendeztette meg őket gyötrelmeik közepette.
Nézzünk csak a bűnös emberre, aki csak a pillanat örömének él, aki a mulandó gyönyöröket hajszolja, bűnös szenvedélyei és csillapíthatatlan vágyai kielégítését keresi. Hordozhat-e magában valódi örömet az ilyen ember? Azt az örömöt, melyet tapasztal, a hiábavalóság és a kiábrándultság érzése követi.
Hogyan lehet megtalálni az igazi, a megmaradó, örök örömet? A Szentlélek által, aki „minden jónak kincstára”. Általa költözik szívünkbe ez az öröm, általa megerősödik és elmélyül. A Szentlélek tevékenysége által egyesülünk az Úrral, válunk egy testté vele. Ezt örömöt növeli bennünk Isten szavának olvasása, hiszen az evangélium lapjain találjuk Krisztus drága szavait, melyet a benne hívőkre hagyott. Krisztusban felragyog előttünk az Atyának minket magához vonzó szeretete. Ezt az örömöt táplálja és élteti az imádság, melyben lelkünk mélysége feltárul a Mennyei Atya előtt. Megsokszorozódik a jócselekedetek által, amelyeket Krisztus nevében viszünk végbe. S minél szívesebben, minél őszintébben tesszük meg az Úr parancsait, annál mélyebb lesz bennünk az öröm, annál inkább megérezzük, hogy valóban az Úr lakik lelkünkben.
Ez az öröm mindenki számára hozzáférhető, az egyszerűt és a tudóst, a gazdagot és a szegényt egyaránt megérintheti az Isten szeretete. A Krisztusban való élet, az ő parancsainak teljesítése a forrása annak az erőnek, mely legyőzi a szomorúságot és a szenvedéseket, erőt ad a megpróbáltatások idején és vigaszt nyújt a betegség vagy gyász napjaiban. S ez a kimondhatatlan öröm, ez a szent és felbecsülhetetlen gazdaság teljesedik ki Isten Országában, árasztja el egész lényünket ott, ahol már „nincs sem aggódás, sem fájdalom, sem sóhaj…”
Jeviczki Ferenc