Ferenc pápa Budapestre látogat

Ferenc pápa a július 4-i Angelus imádság után hivatalosan is bejelentette, hogy 2021. szeptember 12-én Budapestre látogat és részt vesz az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záró szentmiséjén.

plakát

Erdő Péter bíboros, prímás a bejelentés után elmondta: „A katolikus hívek közössége nagy örömmel és szeretettel várja a Szentatya érkezését. Imádkozunk azért, hogy látogatása számunkra a remény és az újrakezdés jele legyen a járványhelyzet enyhülésével.”

A főpásztor hangsúlyozta: nagy jelentősége van annak, hogy a Szentatya személyesen vesz részt a zárómisén, hiszen általában az eucharisztikus kongresszusokon pápai legátus képviseli a Szentatyát. Így volt ez a legutóbbi kongresszus esetében, Cebuban is, ahova videoüzenetet küldött Ferenc pápa. Utoljára huszonegy évvel ezelőtt II. János Pál pápa vett rész a világeseményen, amelyet akkor Rómában rendeztek meg.

Magyarországon huszonöt éve volt legutóbb pápalátogatás, 1996-ban, II. János Pál pápa akkor csak átutazóban volt Budapesten; Pannonhalmára és Győrbe látogatott el.

Forrás: NEK Titkárság

Címkék