A húsvéti időszak második vasárnapján Krisztus föltámadásának megújulását és Szent Tamás apostol hitvallását ünnepeljük.
Tamás apostol vasárnapjához Pacsai János atya írt elmélkedést:
(A vasárnapi evangélium az alábbi LINKEN keresztül olvasható el.)
„Eljött Jézus, bár az ajtók zárva voltak”. Az evangéliumot szeretjük aktualizálni a saját élethelyzetünkre, én most ezen a gondolkodáson fordítok egyet és azt szeretném megmutatni, hogy mennyire aktuális a mai evangélium. Húsvét az első vasárnap, amikor a feltámadott Jézus Krisztus találkozik a tanítványaival. Nyolc nap múlva, ma, a második vasárnapon ismét találkozik a tanítványokkal (Tamás vasárnap) a zárt ajtók mögött. Megáll középen és köszönt bennünket: Békesség nektek! A zárt ajtók mögötti tapasztalatnak van egy fájdalmas érintettsége Tamás apostol részéről. Húsvétkor az első vasárnap nincs jelen a közösségben. A többiek tapasztalatát nem fogadja el, akik találkoztak az élő, feltámadott Úrral.
Félelmükben bezárták az ajtót. A félelem nagy úr, hamar izolálja az embert. Ha nem vagyunk közösségben, könnyen izolálódik az ember, először az Istentől szakad el, majd az emberektől távolodik el. Az izoláció, az első lépés volt a bennünket fenyegető kis vírussal szemben azért, hogy legyőzhető legyen. A bűn is izolál bennünket, - hogy legyőzhessen- először Istentől, utána az embertársainktól távolít el. A bűn sem látható, de a kísértésben tetten érhető. Aki fél, az könnyen irányítható, a bűn által a sátán akarja kormányozni az életünket. A történelem során sokan felismerték ezt és azóta is használják a félelmet eszközként, nem csak a politikusok, vagy más vezetők, hanem még családon belül is. Megfélemlíteni, rettegésben tartani - ez a bűn keserű gyümölcse.
Tamás apostol valami miatt erre az útra lépett, amikor a fiatal keresztény közösségtől eltávolodott. Konokul csak azt hajtogatja, nem hiszem, amíg nem tapogatom, vagyis amíg nem érintem, nem hiszem, hogy él. A mai életfilozófia, ami távol került Istentől, ugyanezt ismételgeti. Ma sem a bezárt templom ajtók jelentik az igazi problémát, hanem a bezáródott, meg keményedet emberi szívek, akik eltávolodtak Istentől. Pedig azt a békességet, amit a világban keresnek, azt csak Istentől lehet megkapni. Isten ad időt, hogy visszatérjünk a nekünk örök életet adó közösségbe.
Tamás apostol is nyolc nap múlva, amikor újra a közösségben van, akkor kapja a személyes találkozás gyümölcsét: „Én Uram, én Istenem”. Az izolációból kilép és meggyógyul. Mert a bűn nem csak eltávolít, hanem meg is betegít. Saul dühtől lihegve indul, hogy a keresztényeket megfélemlítse és megsemmisítse. A damaszkuszi úton történtek realizálják a helyzetét, megvakul és gyógyulást csak a damaszkuszi keresztény közösség papjától kaphat, s vakságából megszabadul. Ma is a bűntől való gyógyulás az Egyházban történik. Abban a keresztényközösségben, ahol az egyház testének a feje az Úr, a feltámadott élő Jézus Krisztus és az ő békéje az a fény, ami a vakságunkból felszabadít. Szent Pál apostol arra figyelmeztet, „aki áll vigyázzon, hogy el ne essék, mert ezt a kincsünket, tudniillik a hitünket cserépedényben őrizzük, ami törékeny” és könnyen elvész.
”Én legyőztem a világot”, a sötétségnek, a félelemnek a világát. Jézus Krisztus ott tapos az alvilág összetört ajtaján és ugyanazzal a lendülettel megragadja nem csak Ádámot, Évát, Tamás apostolt, vagy Pált, hanem minket is és kiragad a sötétségben ülők tehetetlenségéből és megújítja az életünket. A zárt ajtók mögött is ezt teszi velem, az én Uram és Istenem, ha közösségben vagyok Vele. Nincsenek fizikai korlátai a kegyelmének, Isten erejének!
Isten népe szétszóródott és várja, hogy a Szentlélek mikor fog újból összegyűjteni bennünket. A jogos okból (az egyház lehetőséget adott erre) távol lévőket nem zavarják a zárt templom ajtók, hiszen tudják, hogy ez nem akadály Istennek, ma is elviszi minden otthonba a békességet, amire olyan nagy szüksége van a hajszolt lelkünknek. A püspök, vagy pap, amikor végzi az isteni szent Liturgiát, vagy más liturgiát, akkor Isten népéért végzi. akik most szétszóródva élnek, de a Szentlélek majd összegyűjti őket, ahogyan a maradékokat is összegyűjtötték kosárba a csodálatos kenyérszaporítás alkalmával. Nem vagyunk egyedül, még ha az egyház imádsága zárt templom ajtók mögött is történik. „Boldogok, akik nem látnak és mégis hisznek” De addig, 50 napig, amíg újból feltárulnak az egyház ajtajai, a húsvéti tapasztalat táplál bennünket: „Én Uram, én Istenem!”.
ikon: miskolc.orthodoxia.org