Tanévvégi hálaadás az egyetemi lelkészségen

Hálaadással zárta az évet a miskolci Ökumenikus Egyetemi Lelkészség

hálaadás

Hálát adtak az oktatók és a hallgatók az elmúlt tanévért a Miskolci Egyetemen. Az Ökumenikus Egyetemi lelkészség szervezésében hálaadó istentiszteletet tartottak, hogy visszatekintve az elmúlt időszakra egy kicsit elcsendesedve közösen tudjunk hálát adni az Istennek. Megköszönve az ebben az évben megtartott eseményekért, kirándulásokért, előadásokért, a pünkösdi nyílt napért és sorolhatnánk azokat az eseményeket, melyek által gazdagodtunk és gazdagíthattunk másokat is!

hálaadás

Évek óta bekapcsolódik lelkészségünk az Országos Egyetemi Pasztorációs kezdeményezésekbe is, legutóbb Győrben a KELET rendezvényén vettünk részt több társunkkal együtt.

Elbúcsúztuk Taracközi Gerzson református lelkipásztortól és családjától, hiszen más közösségbe szólította őket a gondviselő Isten. Valamint köszöntöttük az új lelkészt Szikszai Szabolcsot, aki nagy reménységgel kezdett bele az egyetemi lelkészi munkába.

Makkai László

Bízunk benne, hogy a nyár segít a feltöltődésben, az aktív pihenésben és szeptemberben ismét találkozunk régi és új egyetemistáinkkal.

(Forrás: Makkai László, egyetemi lelkész)

 

 

Címkék