Szakkollégium született!

Ez a mottója annak a rövidfilmnek, amit a miskolci roma szakkollégisták készítettek, működésük első tíz évéről.

logo, kéz

"Szakkollégium született!" - ezzel a mottóval készült egy rövid film a roma szakkollégisták segítségével, hogy nyitánya legyen a 2021- es évnek, amikor tíz éves lesz a Miskolci Görögkatolikus Roma Szakkollégium és a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat (KRSZH).

"Az első üzenetünk a Hála. Hiszen hálásnak kell lenni először a Gondviselő Istennek, hogy segítette ennek a kezdeményezésnek a születését és eddigi fennmaradását. Valamint hálásnak kell lennünk minden jó szándékú emberért is, akik ezen intézményeken keresztül is azért dolgoztak és tettek meg mindent, hogy az egyetemi évek alatt a roma fiatalok otthonra, barátságra, és társakra találjanak, akár itt Miskolcon, vagy akár a többi Szakkollégiumban."

A szakkollégisták kisfilmje a címre kattintva is megtekinthető: Adj időt a hálának!

Makkai László, igazgató

Címkék