Reményt adni az embereknek - államtitkári látogatás a Fáyban

Azbej Tristan államtitkár volt a vendége a Fáy András Görögkatolikus Technikum és Szakgimnáziumnak, Miskolcon

Azbej Tristan

Azbej Tristant, az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkárt Atanáz püspök fogadta. A főpásztor néhány éve járt a Közel-Keleten, személyesen tapasztalta meg az ottaniak mindennapjait és az utazás körülményeit, külön örömmel fogadta szíriai útjáról napokban hazatért államtitkárt, „aki az üldözötteknek örömhírt, segítséget és biztatást tudott vinni.” A húsvét utáni időben szertartásainkon legtöbbször az Apostolok cselekedetein elmélkedünk, s e szentírási könyv fejezeteinek központi témája a szolidaritás. „Ezt a szolidaritást valósítja meg az államtitkár, amelyek a katolikus tanítással összhangban van” – méltatta Atanáz püspök az üldözöttekért végzett munkát.

Atanáz püspök

Az intézmény igazgatója, Kondás Miklós köszöntőjében arra mutatott rá, hogy bármennyire is fejlett, intelligens a XXI. századi világunk, mégis komoly veszélyekkel, háborúkkal kell szembenéznie az emberiségnek.

az előadáson

Makkai László egyetemi lelkész atya közös munka révén is, régóta áll kapcsolatban államtitkár úrral, az ő közreműködésével jött létre a miskolci középiskolában tett látogatás május 24-én. A tizenegyedikes diákok nyitott szívvel hallgatták Azbej Tristán előadását, hiszen olyan fiatalok életútjáról és sorsáról is szó esett, akik korban hozzájuk közel állnak. Elgondolkodtató, mit jelent annak a fiatalnak a békés, kiegyensúlyozott körülmények közötti tanulás lehetősége, aki életveszélyből menekült, vagy éppen az osztálytermét fegyveres katonák kellett, hogy őrizzék tanulási időben. Elriasztóak azok az adatok, amelyekből kitűnik, hogy mintegy 360 millió embert üldöznek keresztény hite miatt szerte a világon, közülük 15 ember hal meg naponta. Mit tehetünk értük? hangzik oly sokszor a kérdés. Azt, hogy figyelünk rájuk, kiállunk értük és hogy reményt adunk a hazájukban élni akaróknak. Államtitkár úr arról is beszélt, hogy a Hungary Helps Programmal 54 országba 270 különböző támogatás jutott már el. Ezekből is bemutatott egyet-egyet. „Mindezekért köszönet illet minden magyar embert”, fogalmazott államtitkár úr, az ezeket tolmácsoló képsorokkal zárta előadását.

csoportkép

Az előadás kötetlenebb beszélgetéssel folytatódott, melyben nem csak munkájáról, hanem családjáról és legutóbbi útjáról is faggathatták az államtitkárt.

További képek

Szerző: Varga-Juhász Bernadett

Címkék