Szentlélek lejövetelének emléknapja, a húsvét utáni 50. napon.
Szepesi Szilárd atya elmélkedése:
1. Mi történt pünkösdkor?
Jézus Krisztus tanítványai valami miatt megváltoztak. Olyan mélyreható változást éltek át, amilyenre életünk során a legtöbben csak vágyakozunk. Amikor az ember szeretne szabadulni a maga rossz természetétől, amikor szeretne megszabadulni a múlt nyomasztó emlékeitől, vagy valamilyen szenvedélynek a rabságából, amikor szeretne alapvetően változtatni a gondolkozásán, a jellemén, a szokásain, vagy amikor szeretnénk megváltoztatni a gyermekeinket, ezt több módon próbálhatjuk, sokszor eredménnyel. Ez a változás az, amit nem lehet elérni sem neveléssel, sem önfegyelemmel, sem ígéretekkel, sem fenyítéssel. Jézus tanítványai pünkösd előtt tele voltak félelemmel, tanácstalansággal, bizonytalansággal. Pünkösd után ezek az emberek bátran a nyilvánosság elé léptek. Felelősséget éreztek másokért, valami különös szeretet ébredt a szívükben mindenki iránt, és olyan mondanivalóval léptek színre, amit rajtuk kívül senki más nem tudott elmondani, de amire mindenkinek szüksége volt, és mindenkin segített.
Mi történt közben?
Tudjuk az evangéliumokból, hogy feltámadása után negyven napig Jézus még együtt volt tanítványaival, és felkészítette őket a rájuk váró szolgálatra. A negyvenedik napon, miközben beszélt hozzájuk, felemelkedett és egy pillanat alatt eltűnt a szemük elől, egy felhő eltakarta őt. Ők pedig ott maradtak megrémülve vezető és védelmező nélkül. Mit kellene tenniük? Imádkoztak, és nagyon féltek, mert Jézus ellenségei nekik is ellenségeik maradtak, és könnyen Jézus sorsára juthattak bármelyik pillanatban. Összebújtak hát és vártak. Várták, hogy az ígéret, amit Jézus mondott nekik hogyan és mikor teljesedik be. A tizedik napon, pünkösd napján, ezek az emberek egyszer csak kinyitották az ajtót, kimentek az utcára, ahol rengeteg ember volt, mert Jeruzsálemben éppen nagy vallási ünnepre készülődtek. Péter nagy bátran és nyíltan beszélni kezdett a sokaságnak a megfeszített és feltámadott Jézusról. Maguk is csodálkozhattak: honnan vették ehhez a bátorságot? Miért éppen akkor tűnt el belőlük minden félelem? Hogy tudott egy írástudatlan halász olyan összeszedett beszédet mondani? Hogyan tudott olyan erővel prédikálni, hogy a hallgatók jó része, mintegy háromezer ember, komolyan vette, amit hallott? Ennek jeleként megkeresztelkedtek és hittek Jézusban. S amikor az ünnep után hazautaztak, ők is továbbadták másoknak azt a jó hírt, amit Jézusról hallottak. Az ő beszédükre is sokan hittek, és néhány évtized alatt a Földközi-tenger medencéje tele lett kicsi keresztény közösségekkel. Akik hittek, azok mind ugyanazon a változáson mentek át. Erkölcsileg jellemezte őket, hogy példás házas- és családi életet éltek, becsületesen dolgoztak, szerették egymást és az ellenségeiket is. A szegény sorsúak is elégedettek és hálásak voltak. A jómódúak szétosztották vagyonukat azoknak, akik rászorultak. Mindezt mindenféle szervezés és biztatás nélkül, valami különös belső indításra.
Mi okozta ezt a változást?
A Biblia azt mondja: „nem mi, hanem ki!” Ők maguk is utólag ismerték fel, hogy ez a Szentlélek munkája volt. Pontosan beteljesedett, amit Jézus előre ígért nekik. Amikor például azt mondta: „Erőt vesztek majd, amikor a Szentlélek eljön reátok, és tanúim lesztek az egész földön.” Vagy amikor azt ígérte tanítványainak tőlük búcsúzva: „Nem hagylak titeket árván, eljövök hozzátok.” Hogy miképpen és mikor? Elküldöm a másik pártfogót, a vigasztaló Szentlelket. És az mikor lesz, hogyan vesszük észre? Nem kérdezték a tanítványok, de megjegyezték az ígéreteket, hogy a Szentlélek majd megtanítja őket minden szükségesre, elvezeti őket a teljes igazságra, szót ad a szájukba, amikor prédikálnak. „Nem ti lesztek, akik szóltok, hanem a ti Atyátok Lelke szól általatok. Erő lesz a szavatokban, belülről fog megváltoztatni és vezetni benneteket.” Jézus lakozna bennük? Akármilyen furcsán hangzik is materialista gondolkozásunknak, de így van. És Ő úgy jelentette ki magát, mint Atya, Fiú, Szentlélek – a Szentháromságban egy Isten. És úgy mutatkozik be sokszor, mint aki teremtő, uralkodó, gondviselő Atyánk. De ugyanez az Isten Jézus személyében közelebb is jött hozzánk, vállalta velünk a közösséget, a szolidaritást mindenben: (Emmánuel) velünk az Isten. Ugyanez az Isten a Szentlélek alakjában még közelebb jön az emberhez, be egészen a szívünkig, és onnan belülről kezd átalakítani, irányítani bennünket. Ez történt pünkösdkor és ez ismétlődik meg olyan sokunk életében azóta is.
Hadd bátorítsak ezért mindenkit: hívjuk segítségül az Úr nevét. Mert aki segítségül hívja, annak belép az életébe, az másként tölti el ezt a néhány évtizedet, és az üdvözül – ahogy a Bibliában olvastuk. Hívd segítségül az Úr Jézus nevét még ma! Másként telik el az életed, és másként telik el az örökkévalóság: nem Jézus nélkül, hanem vele együtt tölthetjük azt.