Országos KRSZH tanévnyitó Pécsett

Idén a roma szakkollégiumok tanévnyitója augusztus 25-27-ig került megrendezésre Pécsen.

a templomban

A három napos rendezvény jó hangulatban telt, különböző koncertek és szakmai programok, workshopok tették színessé a szakkollégisták hétvégéjét.

csoportkép

A pénteken érkező szakkollégiumok számára a SziRom Szimfonikus Zenekar adott koncertet, majd a szombati napon egy ünnepélyes ökomenikus Istentisztelet keretein belül került megnyitásra az új tanév. A Szent Péter és Szent Pál Székesegyházban Felföldi László pécsi püspök atya köszöntötte a KRSZH hallgatóit és munkatársait, majd Orosz Atanáz püspök atyával együtt imádkoztunk az eredményes tanévért.

Atanáz püspök

A további szakmai programok közül a hallgatók igényeik szerint válogathattak, részt vehettek kerekasztal beszélgetéseken, élő könyvtáron és különböző előadók szemináriumain. Az esti órákban pedig a Kanizsa Csillagai Együttes dalaira ereszthették ki a gőzt a szakkollégisták.

A rendezvényt megtisztelte még Kocsis Fülöp érsek – metropolita atya, Balog Zoltán református püspök, Kondor Péter evangélikus püspök, valamint Radomszki Lászlóné helyettes államtitkár asszony is.

Makkai László

A nagy meleg és a hosszú út ellenére jól éreztük magunkat, köszönjük a Pécsi Evangélikus Roma Szakkollégiumnak a szervezést.

Ruszó Dzsesszika Barbara, tanulmányi vezető

Címkék