Könyvajánló

Megjelent Dr. Keresztes Szilárd homíliáinak negyedik kötete. A kegytárgyboltban már kapható (MIskolc, Szeles u. 35.)

borító

A köteteket Pacsai János atya ajánlja figyelmünkbe:

"Keresztes Szilárd püspök atyát már régen bíztatták, hogy beszédeit és előadásait milyen jó lenne, ha írott formában hozzáférhetővé tenné. „Majd, ha nyugdíjas leszek és lesz időm, akkor” - kaptuk a nem megnyugtató választ. Aggódva tekintettünk rá, látva munkatempóját, vajon megéli-e ezt a kort, amikor teljesítheti ígéretét.

Napokban értesültünk róla, hogy „Az én Bibliám” sorozat negyedik kötete is megjelent Nagyböjt — Lelkinapok címmel.

A Miskolci Egyházmegye Kegytárgyboltja szeretne az olvasóknak kedveskedni azzal, hogy most a négy kötet egyben is megvásárolható (Karácsony — Vízkereszt, Nagyhét — Húsvét, Máriapócs — BoldogságokNagyböjt — Lelkinapok) és így egy kis meglepetés ajándék is kerül mellé.

Amikor, a könyveket olvasgatom — egy-egy nagyobb ünnep és különleges alkalomkor, vagy csak egyszerűen, ha nagyon feszült vagyok, — akkor a lelki vigaszon túl mindig felfigyelek egy-egy bibliai gyöngyszemre, sőt néha görögkatolikus egyházunk szertartásait, szokásait is jobban megértem.

Aki görög katolikus jelenünket jobban meg akarja érteni, annak jó szívvel ajánlom mind a négy kötet, hogy kedvére kutathasson az egyház ezen újabb kincses ládájában.

Számomra ez a sorozat olyan, mint egy kézikönyv, ami több részen keresztül bemutatja egyházunkat, szokásait, lelkiségét, imádságát, ahogyan megéljük keleti mivoltunkat a katolikus egyházban."

Címkék