Jelenlétben Hernádvécsén

A Víz Világnapjához kötődő programot szerveztek a hernádvécsei Jelenlét Pontban

plakát, gyerekek

A Miskolci Egyházmegye felzárkózó települése Hernádvécse.Harmadik éve, hogy bekapcsolódtak a Magyar Máltai Szeretetszolgálat hosszútávú és nagyívű programjába, és elindították a Jelenlét Pontot.

Sokrétű a segítségnyújtás. Szükséges materiális, mentális és szociális téren, de segítik a gyerekek tanulását, az egészségügyi ellátást, közösségbe vonják a település idősebb lakosait éppúgy, mint a családokat, a fiatal anyukákat. Mindenkinek abban próbálnak segíteni, amiben éppen elakadt. Van, hogy gyógyszerkiváltásra van szükség, van, hogy a családból kiemelt gyerekekkel történő kapcsolattartás megvalósulását kell megoldani.

gyermek

A munkatársak lelkesen dolgoznak azon, hogy a falu lakossága boldoguljon, egyre igényesebb életet éljen. Ismétlődő és egyszeri programokkal is építik a közösséget.

Nemrég a Víz Világnapjához kötődő alkalmat szerveztek. Már a bemutatkozás is jó hangulatot teremtett, csak az szólalhatott meg, aki kézbe kapta a körbeadott esernyőt. Amellett, hogy éneklés, mozgás, sok vidámság fért a délutánba, a jelenlévő harmincegynéhány gyermek új ismeretekkel is gazdagodott.

Szűcs Béla

Szűcs Béla atya olyan bibliai történeteket hozott, amelyekben szerepel a víz. Elsősorban arra tanított, hogy milyen nagy kincsünk a tiszta ivóvíz, s mennyire fontos vigyázni rá. Czikó Angéla MMSzSz munkatárs a legkülönbözőbb feladatok, játékok és egy kísérlet kapcsán a víz jelentőségét, felhasználási lehetőségeit hangsúlyozta.

Mindez – a remek, napsütéses időnek köszönhetően – az udvaron zajlott, s ezzel párhuzamosan a főzőklub asszonyai a konyhában lángost sütöttek a nebulók számára. Amikor kiderült, hogy az egyik kislány épp a Víz Világnapján ünnepli a születésnapját, nagy gyorsan egy tortát is megsütöttek! Volt öröm!

De nem csak a szülinapos, hanem minden gyermek részesült a nap végén egy-egy apró ajándékban.

csoportkép

Közben a jövőre nézve a Jelenlét Pont két pályázatot is meghirdetett, amit a gyerekek örömmel fogadtak, s készülnek a következő, hasonló együttlétre.

Szöveg és fotók: Orosz István Imréné

FÉNYKÉPALBUM

Címkék