Imádkozzunk a püspöki szinódusért!

A Ferenc pápa által meghirdetett szinódusi út fontos állomásához érkezett

püspökök

A két éven át tartó előkészület eredményeként az egész világon megszámlálhatatlanul sok hozzászóló véleményének összegzését fogják részletesen áttekinteni, annak pontjait a Lélek vezetésével átbeszélni a Rómába hívott résztvevők. A szinódus tagjai között immár nem csak püspökök vannak jelen, hanem bizonyos számban laikus szakértők, teológusok is.

De az Egyházat nem a teológusok, szakértők, még csak nem is a püspökök vagy a római pápa fogja megújítani, hanem a Szentlélek. Nagy szükségünk van tehát most a Szentlélekre, hogy mutassa meg az utat, merre haladjon az Egyház, hogyan, miként újulhat meg. Ferenc pápa kifejezett kérése, hogy minél többen imádkozzunk a szinódusi atyákért, az egész folyamatért, mindezeken keresztül az egész Egyházért.

Görögkatolikus templomainkban ezért az idei szinódus időszakának minden napján énekeljük el a Szentlélek hívó pünkösdi tropárt. Mind az Isteni Szent Liturgián, mind az egyéb zsolozsmákon iktassuk be, énekeljük el közösen ezt az ünnepi énekünket. 2023. október 1-től október 30-áig ezzel az ősi himnuszunkkal kapcsolódjunk be a világegyház Rómában összpontosított munkájába.

A pünkösdi tropár kottája és hangfelvétele a Hajdúdorogi Főegyházmegye honlapján elérhető

Címkék