Feledhetetlen tábor a Jelenlét Pontban

Július 3-án egyhetes napközis tábor kezdődött a hernádvécsei Jelenlét Pontban

táncolók

Nyári szünet ide vagy oda, a közösségi létre való igény nem megy szabadságra Hernádvécsén. A Jelenlét Pont munkatársai az általános iskolai korosztály számára, július első hetében napközis tábort szerveztek, az idősebbekét augusztus közepére tervezik.

gyerekek Atanáz püspökkel

A táborban való részvételt huszonöt gyermek érdemelte ki, azok, akik szorgalmas jártak a fejlesztő foglalkozásokra, korrepetálásokra, és erőfeszítéseik nem csak a tanulmányokban, hanem a példamutató magatartásra való törekvésben is megmutatkozott.

imádság

A tábor imádsággal és püspöki áldással kezdődött hétfőn reggel, az Úr imádsága messzire zengett a ház udvaráról. A tábor első napján Orosz Atanáz püspök kíséretében Radomszki Lászlóné, a Belügyminisztérium társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára, valamint a Bene-Czeglédi Natália, a Kormányhivatal Encsi Járási Hivatalának vezetője látogatta meg a gyermekeket. Államtitkár asszony, az itt folyó munkát megismerve, elismerését fejezte ki a Jelenlét Pont munkatársainak, megköszönve kitartó és állhatatos munkájukat.

Radomszki Lászlóné

Első nap a tábor tematikájában a zene és a tánc került előtérbe. A számos országos díjjal kitüntetett Pharne Cherhaja Hagyományőrző Néptánccsoport néhány tagjától leshettek el új tánclépéseket, tanulhattak új dallamokat a helyiek, a nyírkátai csoport vezetőjének, ifj. Nagy Zoltánnak, a Nyíregyházi Egyházmegye cigánypasztorációs megbízottjának irányítása mellett. A gyermekekhez intézett szavai, ahogyan a hagyományőrző csapat munkájáról, eredményeiről, hétköznapjairól beszélt, igazán motiválóak lehetnek az itt élők számára is. Az identitástudat mellett szívből jövő nyitottság, a fejlődésre való igény és buzdítás áradt minden, a gyermekekhez intézett szavából. Külön hangsúlyt kapott, hogy a nyírkátai roma közösség tagjai vallásukat gyakorló görögkatolikusok, és fejlődésüket, előmenetelüket elsősorban a Jó Istennek köszönik!

Nagy Zoltán

A hernádvécsei gyerekek is már régóta tanulnak hangszeres zenélést Sivák Jánostól. A vendégeknek meg is szólaltatták kedvenc dalaikat, sőt éneklésre bírták püspök atyát és államtitkár asszonyt is. Istendicsőítő és a cigány hagyományokat felelevenítő dallamokat adtak elő.

éneklés közben

A hét többi napjára is hasonlóan maradandó élményekkel készültnek a tábor szervezői és lebonyolítói; Kalász Ágnes, programkoordinátor, Oroszné Obbágy Rita, szakmai koordinátor, Szűcs Béla atya lelkivezető, a Jelenlét Pont állandó munkatársai: Ambrus Jánosné Marika, Jaczenkóné Szolyák Erika, Nagy Tiborné Judit, valamint a táborban önkénteskedő, ám a gyermekekkel rendszeresen foglalkozó fejlesztő pedagógus, Orosz Istvánné, Éva.

Sivák János

A tábor zárása után a hét többi napjáról is beszámolunk.

FÉNYKÉPEK

Címkék