Akrofeszt 2023

Több év kihagyás után újra volt Akrofeszt Miskolcon, az egyházmegyénk ifjúsági irodájának (GIF) és bizottságának szervezésében június 2-án.

pól

2018-ban szervezték az első olyan találkozót, melynek programjai elsősorban a fiatalokat szólítják meg, a mélyebb témák mellett zenével, tánccal, koncerttel, szórakozással, mint egy fesztiválon. Miért Akrofeszt? Mert a görög nyelvben az akro határt jelent. Idén is igyekeztek  különböző  szakterületekről, élethelyzetekből meghívni embereket, hogy több szemszögből megközelítve beszéljenek hitükről, élettapasztalataikról, de a közös határ minden esetben az Isten. Nem utolsó sorban a rendezvény helyszíne az Akropolisz Szabadtéri Színpad.

a bejárat

Az idei Akrofeszt előkészítője a jövő évi egyházmegye centenáriumának jubileumi találkozójára, ahogyan rendezvény főszervezője és házigazdája, Salai Szabolcs atya köszöntő beszédében erre is utalt a sok hasznos gyakorlati információ mellett.

Salai Szabolcs

A rendezvényen a személyes találkozás kapott hangsúlyt. Nem csak az atyáktól, hanem a kortársaktól hallhattak példát és megerősítést a fiatalok, hogyan lehet a lelki életükben fejlődni. Mindezek mellett koncert, táncház várta az érdeklődőket.

kéz

Az egész napos program első észében a nap mottóját a „mustármagnyi hit” témáját járta körbe a közel 200 fiatal, akik szerte a metropóliából, Edelénytől, Miskolcon át, Sátoraljaújhelyig, valamint Budapestről, Nyíregyházáról és Debrecenből érkeztek.

A rendezvényt Makkai László atya, egyházmegyénk egyetemi lelkésze és a rendezvény helyszínéül szolgáló Görögkatolikus Felsőoktatási és Kulturális Diákotthon igazgatója nyitotta meg, biztatva a fiatalokat a nyitottságra, hogy bátran ismerkedjenek egymással és kerüljenek közelebb a jó Istenhez, aki mindenkit személyválogatás nélkül egyaránt vár.

Akrofeszt

A „Rád találtam” fiatalokból álló, evangelizációs csoport Zalaegerszegről érkeztek a minifesztiválra, akik több ilyen ifjúsági találkozón vettek már részt. Ezzel a tapasztalattal jöttek el hozzánk is, hogy tanúságtételükkel, zenéjükkel, dicsőítéssel, közelebb vigyenek minket lelkünk legmélyebb vágyához: hogy az Istenre rátalálva, Vele együtt legyünk. Az énekes részek között Galambvári Sára, a Fráter György Katolikus Gimnázium tanulója tett tanúságot erről az Istenre való találásról, arról, hogyan is zajlott/zajlik ez az ő életében.

Galambvári Sára

Majd Holló András, kerekesszékes tánctanár beszélt élete nehéz pillanatairól, elmesélte balesetének körülményeit, és mindent, ami ezután várt rá. Hallhattunk arról is, hogyan volt jelen Isten élete minden pillanatában. A fiatalok lelkében sok mindent elindítottak András gondolatai. Ezt tükrözte a sok-sok kérdés is tanúságtétele végén. Később András táncra is perdítette a kevésbé szégyenlőseket.

tánc

A nap további része kisebb csoportokba rendeződve, önismereti és csapatépítő játékokkal folytatódott,  mindezen túl a csoportvezetők a  nap témáját boncolgató „mélyebb” kérdésekkel is igyekeztek mindenkit szóra bírni . Az egyes csoportokat lelkiatyák,  illetve fiatalok vezették, akik a Malka, egyházmegyénk önkéntes és közösségszervező képzésén vettek részt.

kiscsoportos

A nap lezárása ismét a színpad és a nézőtér lett, ahol már meghitt hangulatban telt, s már egymásnak nem ismeretlenként érkeztek vissza a kiscsoportokból a fiatalok. Mindenki kapott egy követ, ami életének nehézségeit, sebeit jelképezte, s egy adott pillanatban a színpadra lehetett ezt letenni. Elcsendesedés és ráhangolódás után, az egyik fiú „megtörte a csendet” és elindult a színpad felé, majd őt követte, még egy, és még egy fiatal, így ment ez több percen keresztül, amíg mindenki „megszabadulhatott” terheitől.

ATanáz püspök

A nap első részét közös imádság zárta le. A vecsernyére érkező Atanáz püspököt nagy tapssal fogadták a fiatalok majd kezdetét vette az imádság. Vecsernyén Atanáz atya is beszédet intézett a fiatalokhoz, kérve a Szentlélek kegyelmét még előttük álló év végi kihívásokhoz, ez után a kötetlen nap után .

Vecsernye végén egy száz szemből álló csotkival ajándékozták meg a fiatalok. A száz szem egyházmegyénk, pontosabban az apostoli kormányzóság száz éves fennállását is jelképezi, amit jövőre ünneplünk. Ezzel kérték a fiatalok a püspök további imáit a fiatalságért.

csotki

A nap második részét egy órás szünet, illetve sátrak látogatása szakította meg. A sátrakban a fiatalok szentírási idézetet húzhattak, majd kaphattak málnás, bodzás, meggyes “lelkifröccsöt” Dudás György atyától vagy csotkit kötni tanulhattak meg,  Kiss Máté diakónustól, illetve a Szent Damján sátornál tudhattak meg minél többet a tábor szépségeiről és szervezéséről, a tábor szervezőjétől, Szemerszki Mihálytól.

kerekasztal

Késő délután egy kerekasztal beszélgetésen faggatta Nagy Luca, a rendezvény egyik szervezője Fedor Péter atyát egyházmegyénk ifjúsági referensét, Dánielfy Gergő, színész, énekes, előadóművészt, és Fogarasi Botondot, a miskolci jezsuita gimnázium öregdiákját, aki maga is, vezetőként, fiatalokkal foglalkozik. A beszélgetés a hit erejének kérdését járta körbe, de szóba került a Ferenc pápával való találkozás is.

Fábri Kornél

Majd Fábry Kornél atya tartott előadást, aki szemléletes, vagy talán inkább gyakorlati példákon keresztül boncolta a hit jelentését. Kornél atya többek között arra is rávilágított, hogy a hit egyfajta bizalom is egyben.

koncert

Este pedig az Akrofesztet Dánielfy Gergő és az Utazók fergeteges koncertje zárta.

Köszönet a Miskolci Egyházmegye ifjúsági bizottságának és irodája munkatársának, továbbá a Görögkatolikus Felsőoktatási és Kulturális Diákotthon igazgatójának és munkatársainak, akik mindenben segítették a nap szervezését és lebonyolítását, s támogatták hogy létrejöhessen ez a találkozó, melyről, bízunk benne, élményekkel, új ismerősökkel, lelkileg gazdagodva tért haza mindenki.

Még több fénykép a GIF közösségi oldalán

Címkék