Új székházba költözött a MEKIF

A Miskolci Egyházmegyében a közfeladatokat ellátó intézményeinket irányító szerv mostantól egy új, központi épületben folytatja munkáját.

az épület

A MEKIF, azaz a Miskolci Egyházmegye Közfeladatellátó Intézményei Fenntartója, 2020 májusától fogja össze a nevelési-, oktatási- és szociális intézmények szakmai és vagyonkezelési feladatait, mint önállóan gazdálkodó szervezet az egyházmegyén belül. A fenntartásukban működő bölcsődékben, óvodákban, általános- és középiskolákban összesen mintegy négyezer gyermek nevelése és oktatása zajlik. Ezen túlmenően, a két szociális intézményben körülbelül száz fő idős, rászoruló emberről gondoskodnak. Ez a munka több mint hétszáz ember foglalkoztatását igényli, különböző területeken. A központi hivatal ezt a munkát koordinálja, segíti és ellenőrzi, mostantól egy sokkal tágasabb épületből, a Miskolci Egyházmegye Székházának szomszédságában.

az épület

A beruházást az egyházmegye saját forrásából valósította meg. Bialkó Mária, a MEKIF igazgatója köszöntőjében arra is rámutatott, hogy ezekben az intézményekben folyó szerteágazó tevékenység alapjait természetesen a keresztény értékrend és ennek közvetítése határozza meg.

Marincsák László, Bialkó Mária

Marincsák László, a Miskolci Egyházmegye ökonómusa, az épület kulcsait jelképező díszes kulcs átadásával bízta rá Bialkó Mária igazgató asszonya a már több éve folyó, eredményes munka új helyszínen történő folytatását, és azt kívánta, hogy a mindennapok során felmerülő gondokban, feladatokban mielőbb találják meg azok kulcsát és nyitját a rájuk bízottak örömére és megelégedésre.

a vendégek

A rendezvényt Soltész Miklós, egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár, Dr. Alakszai Zoltán Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei főispán, a Hajdúdorogi Főegyházmegye és a Nyíregyházi Egyházmegye helynökei, valamint az intézmények vezetői is megtisztelték jelenlétükkel.

Fölkészült szervezet nélkül egy-egy intézmény könnyen bajba kerülhet, mondta Soltész Miklós, majd kifejtette, hogy a magas színvonalú, érdemi munkához háttér és eszköz szükséges. Államtitkár úr arra kérte az itt dolgozókat, hogy legyenek jó gazdái a rájuk bízott vagyonnak és lelkeknek.

ATanáz püspök

Az egyházmegye sok emberért vállalt felelősséget az intézmények átvételével, amelyben nem csak anyagi, hanem egzisztenciális, személyes felelősségvállalásról is szó van, jelentette ki Orosz Atanáz püspök az épület megszentelésének homiliájában. „Az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megmentse azt, ami elveszett.”(Lk 19,10) – hangzott a házszenteléskor felolvasott evangélium zárszava. Ehhez kapcsolódva fejtette ki Atanáz püspök, hogy az innováció olyan korszakában, amikor a menthetőt már nem igyekszünk megmenteni, hanem inkább selejtként kidobjuk és újra cseréljük, mi mégis keressük az útját-módját annak, hogy Istennek tetsző eredményt produkáljunk és tartsunk meg intézményeinkben”. Idősotthonainkban a természetes halál pillanatáig emberhez méltó körülményekkel igyekszünk az ott élőket körülvenni, a gyermeknevelésben is megteszünk mindent annak érdekben, hogy a fiatalok érezzenek felelősséget az életért és az egész teremtett világért, hogy „Isten akarata szerint az emberi társadalom tovább virulhasson, mert hisszük, hogy az Emberfia általunk is megmentheti azt, ami elveszett” – mondta a főpásztor.

a kórus

Az ünnepséget a Miskolci Görögkatolikus Általános Iskola kis kórusának tartalmas és imádságos énekes műsora színesítette.

FÉNYKÉPEK

Címkék