Szent kultúra mindenkinek – áldott programokon

Miskolc az Ars Sacra Fesztivál vidéki központja 2023. szeptember 16-24 között. Az előkészületekről és a programokról Dobos Klára készített összefoglalót

póló

Tavaly még csak pár eseménnyel csatlakozott Miskolc az országos Ars Sacra Fesztiválhoz, idén viszont az országos rendezvénysorozat vidéki központja, s az erdélyi Nagyszeben mellett kiemelt helyszíne lesz a település, teleírhatják naptárjukat szeptember 15. és 24. között azok a helyiek, akiket érdekel a ,,szent kultúra”. A miskolci eseménysor 46 programot kínál, mintegy négyszáz fellépővel, a város számos helyszínén.

– A vizuális és auditív művészetek széles spektrumát öleli fel a fesztivál – ingyenes – programkínálata. Természetesen reméljük, hogy nem csak vallásos embereket érdekelnek az eseményeink –, mindenkit várunk szeretettel. De azért ne legyünk naivak se: elsősorban azok érdeklődnek ilyen egyházi jellegű programok iránt, akik eleve ,,benne vannak”. Az nagy ajándék és kegyelem, ha a színes program láttán-hallatán a nem hívők is késztetést éreznek, hogy bekapcsolódjanak. Bízunk a Jóisten kegyelmében, hogy ezek a művészeti alkotások bennük is megmozdítanak valamit – mondja Flach Antal, szervező, a zenei rész koordinátora.
Zeneszerzés a Szentlélekkel
A miskolci fesztivál megrendezését kezdeményező és részben magára vállaló Éltető Lélek Alapítvány felhívást intézett a régióban működő zeneszerzőkhöz, hogy a program szellemiségéhez kapcsolódva, „Keresd a békét!” címmel kórusok, kisebb zenekarok számára zeneműveket alkossanak.

A felhívással egyrészt Miskolc nagy múltú kóruskultúrájának további ápolását, másrészt a miskolci, illetve a város vonzáskörében élő zeneszerzők alkotói tevékenységét és újabb szakrális kompozíciók születését szerették volna ösztönözni, s ez sikerült is: 12 alkotás érkezett. A kompozíciókat a fesztivál zárórendezvényén, szeptember 24-én hallgathatjuk meg.
– Egyfajta célkitűzés volt az is, hogy a gazdag programkínálatban ne csak a szakrális művészeteket hozzuk elérhető közelségbe, de a jövő alkotó generációja is közeledni tudjon ahhoz a misztériumhoz, amelynek hangjai, színei és formái már itt a földön elővételezik az örök élet reményét – mondja Flach Antal. – Alapvetően a művészet az a terület, ahol az ember át tud lépni a valóságos világból fantáziával vagy megérzéssel a transzcendentális világba. A zeneszerzői pályázat kapcsán nagy örömöm, hogy nem csak a saját korosztályomat vagy a tőlem idősebb kollégáimat tudtam megszólítani, de korábbi növendékeimet is, akikről – ismerve eredményeiket, sikereiket – úgy gondoltam, képesek megbirkózni a feladattal. Az elvárás igazából annyi volt, hogy a szöveg szakrális legyen, és minél inkább a ,,Keresd a békét” zsoltárrészlethez kapcsolódjon. Született egy Stabat Mater kompozíció is, de végeredményben ez is kapcsolódik a békéhez – már alapból azért is, mert maga az alkotási folyamat szerintem eleve igényli a békét. Kell ahhoz, hogy az ember el tudjon mélyülni a gondolataiban, elkezdjen keresni a ,,semmiben”. Mert így indul a zeneszerzés: az alkotó nem ott keresgél, amit már tud, megtanult, hanem ,,lemegy a semmibe”, szemlélődik ,,belül”, próbálja a témához a legszebb hangokat megtalálni, és egyszercsak szembe találkozik valamivel, amivel eddig még soha. És szerintem ebben a pillanatban lehet tetten érni a Szentlélek működését… Nekem van egy ilyen teóriám, hogy ha nem is bebizonyítani zeneszerzőkről, hogy vallásosak, de ráérezni, hogy egy-egy műben akadnak ,,isteni” pillanatok. Mikor a két nagy operaóriás születésének bicentenáriuma volt, rendeztem egy koncertet ,,Verdi és Wagner megszentelt zenéi” címmel, ezzel utalva arra, hogy jóllehet nem voltak szent emberek, mégis van rengeteg olyan zenei részlet az életművükben, melyek szinte túlnőnek rajtuk. Ők is érezhették, hogy itt valami csoda történik, de ez nem feltétlenül belőlük adódik. Ők írják le a hangokat, ők teremtenek valamiféle rendet és formát, de az ihletet a Szentlélektől kapják. Ez persze nem tudományos megközelítés, nem zenetörténet, de nem is teológia, csak egy hívő zenész magánvéleménye. Tapasztalatból is tudom, hogy a zeneszerzés folyamatában mindig van olyan pillanat, amikor elakad az ember. Ott átlendíthet a mesterségbeli tudás – tudja a zeneszerző, mit hogy kell átkötni, hogy hatásos legyen – de az kevésbé szól lélekig. Az az igazi, ha azt érezzük: ez olyan gyönyörű, hogy a Szentlélek nélkül nem születhetett volna meg. Nem vitatom el a művészek fantáziáját, de alkotás közben tényleg jönnek olyan pillanatok, amikor bárhogy erőlködsz, nem tudsz semmi magasztosat kihozni, aztán jön ,,valami”, ami téged is megrendít, és hátradőlve felsóhajtasz: Úristen, köszönöm! Úgy gondolom, a Jóisten annyira irgalmas, hogy ezeket a kegyelmeket ott is osztogatja, ahol nem feltétlenül van rá igény és vágy, nem vallásos a szerző. De Ő irgalmat gyakorol, hátha rádöbben az illető, hogy a hit kegyelme ily módon árad most ki. Aki pedig majd meghallgatja, abban a mű istenkapcsolatot elősegítő, erősítő spirituális érzéseket kelthet.
Irodalom a fesztiválon
Két irodalombarát csoport – az Éltető Lélek Irodalmi Kör és a Versbarátok Köre – több helyszínen és programban is képviselteti magát. Mindkét társaság szellemiségében, műsoraiban, rendezvényein hosszú évek óta fontos szerepet tölt be az isteni és az általa adományozott emberi értékek felmutatása. Többek között Győzzön a Te békéd! címmel hallható zenés-irodalmi összeállítás szeptember 16-án, Átváltozások címmel szeptember 17-én a Városháza Dísztermében. A fesztivál keretében rendezik meg a ,,Isten a szeretet” versmondó verseny döntőjét is (szeptember 23., Városháza díszterme). A Magyar szentek, boldogok és tiszteletreméltó személyek c. tablókiállításnál is a versbarátok vállalták a közreműködést: a fesztivál teljes ideje alatt a Városháztéren megtekinthető kiállításhoz kötődve szeptember 19-én rövid ismertetéssel, és kvíz-kérdésekkel várják az érdeklődőket.
Képzőművészet a fesztiválon
– A fesztivál nemcsak zenészeknek, hanem festő- és grafikusművészeknek is hirdetett pályázatot a szakralitás, a ,,Keresd a békét” mottó jegyében . A zsűri döntése alapján 28 alkotó munkáiból 42 alkotást állítanak ki. Az alkotók többsége miskolci, de Kárpátaljáról, Erdélyből, Győrből is érkeztek képek. A kiállítás anyaga műfajilag és technikailag egyaránt színes: grafikákban, festményekben, textil képekben…, hagyományos és modern alkotásokban is gyönyörködhetnek a tárlat látogatói. Az október végéig látogatható tárlat megnyitója szeptember 19-én, fél 5-kor lesz a Feledy házban. (Miskolc, Deák tér 3. )
 

Dobos Klára, Új Misszió

 ,,Keresd a békét, és járj a nyomában!” – szólt a kicsi, de erős hangszóróból a Miskolci Ars Sacra Fesztivál szignálja – Nagy Nándor szerzeménye – a település hagyományos hónap eleji régiségvásárán, miközben önkéntesek szórólapokkal, műsorfüzetekkel, s szavakkal invitálták a nézelődőket a rendezvényre. ,,Ez az áldott program a lélek húrjain keresztül szólítja meg az embereket” – fogalmazott egy szervező. A séta során kerestük a régiségvásár szakrális tárgyait, melyek – még a néhol méltatlan környezetben is – jelként vonzották magukra a tekinteteket… (A képes összefoglaló ITT tekinthető meg)

Címkék