Országos hit- és erkölcstan verseny - döntő

A háromfordulós verseny döntőjét Máriapócson rendezték meg március 22-én.

versenyzők

Az idei hit- és erkölcstan versenyek fordulóira Szent Pál apostol megtéréséről, három apostoli útjáról, valamint római útjáról kellett a diákoknak alaposabban ismeretekkel felkészülniük. Az idei feladatokat a Miskolci Egyházmegye hitoktatási bizottsága állította össze. A Miskolci Egyházmegye jogelődje, az apostoli exarchátus megalapításának centenáriumi évében az egyházmegyével és történetével kapcsolatos kérdések is szerepeltek  a feladatlapokon. Idén is két korcsoportban, és két-két kategóriában mérték össze tudásukat a hittanosok.

versenyzők

Az országos döntőn a megnyitót a liturgikusének-verseny résztvevőivel közösen tartották a máriapócsi kegytemplomban. A közös imádságot Kocsis Fülöp metropolita és Orosz Atanáz püspök vezette, majd Papp András atya, a hitoktatási bizottság elnöke köszöntötte a résztvevőket.

A verseny döntő fordulóján az alábbi végeredmények születtek:

5-6. osztály, egyházközségi csapatok

   1. Debrecen - Pósán Léna, Kóté Gemma — felkészítő: Glevitzkyné Mudri Szilvia

   2. Kisvárda - Kaponyás Flóra, Vincze Zsófia — felkészítő: Tóthné Czomba Ildikó

   3. Debrecen - Pisák Lelle, Pisák Lilla — felkészítő: Medvéné Farkas Judit

   4. Őr - Kerezsi Anna, Kerezsi János, Kiss Mátyás

                            — felkészítő: Kerezsiné Polyák Krisztina

   5. Miskolc-Belváros - Árvai Blanka, Gulyás Gréta, Szabó Szonja

                            — felkészítő: Kissné Szegedi Krisztina

       Nyírmada - Kiss Márk Levente, Krivács István — felkészítő: Halinda Gyula

   6. Hajdúböszörmény - Nagy Gellért, Varga Antal — felkészítő: Molnár Erika

   7. Kazincbarcika - Füvessy Réka, Magyar Bence — felkészítő: Dobos Marianna

nyertesek

 

7-8. osztály, egyházközségi csapatok

   1. Nagykálló - Burján Eszter, Molnár Marica — felkészítő: Lipcsák Tamás

   2. Makó - Bíró Kata, Horváth Boglárka, Seres Nóra — felkészítő: Biró István

   3. Nyírvasvári - Karakas Boglárka, Virág Melánia — felkészítő: Egri Tibor

   4. Bekecs - Sárossy András, Szabó Zsófia — felkészítő: Szabó Roland

       Szeged - Balogh Adél, Retek Viktória — felkészítő: Veres Zoltán

   5. Rozsály - Lakatos Patrik, Pajzu-Simon Zsombor, Sztolyka Emese

                            — felkészítő: ifj. Obbágy László

   6. Ózd - Antal Ottó, Bodnár Zsófia, Szabados Szonja

                            — felkészítő: Bodnárné Kántor Erzsébet

   7. Miskolc-Belváros - Brezsnyák Borka, Lehotai Léna, Nagy Jázmin

                            — felkészítő: Kissné Szegedi Krisztina

byőztesek

5-6. osztály, egyházi iskolás csapatok

   1. Mátészalkai Görögkatolikus Parókia - Bodnár Ágnes, Bojer Zsófia,

                            Pinczés Gréta — felkészítő: Szabóné Cseppentő Ildikó

   2. Kálvin János Református Általános Iskola, Mátészalka - D. Nagy Csanád,

                             Osztrovszki Miron, Tóth Lara Gréta — felkészítő: Szabóné Cseppentő Ildikó

   3. Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola, Nyíregyháza - Kepics Júlia,

                             Leskovics Ákos, Pacsuta Péter — felkészítő: Bodnár Bernadett

   4. Szegedi Görögkatolikus Parókia - Gellér Áron, Piros Fábián, Piros Vince

                            — felkészítő: Veres Zoltán

       Szent Piroska Görögkatolikus Általános Iskola, Nyíracsád - Bródi Dénes,

                              Hudácskó Simon, Szabó Hanna — felkészítő: Simonné Czentye Anikó

   5. Fráter György Katolikus Gimnázium, Miskolc - Czurkó Benedek, Czurkó Bernát,

                             Garamvölgyi Gréta — felkészítő: Salai Szabolcs

   6. Bolyai János Katolikus Általános Iskola, Szerencs - Gyenge Hanna,

                             Májer Zsófia, Váradi János — felkészítő: Szabóné Bulátkó Mónika

        Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Miskolc - Doros Dominik, Kiss Teofil,

                             Spitzmüller Flóra — felkészítő: Boronkai József

   7. Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola, Edelény - Szlifka Balázs,

                            Szónoczki János, Vártás Zalán — felkészítő: Ráczné Kalapos Katalin

   8. Szent Mihály Görögkatolikus Általános Iskola, Nyíradony - Bujdosó Marcell,

                             Sándor Mirkó, Szikora Bence — felkészítő: Szikora Józsefné

 Papp András és Papp Annnamária

7-8. osztály, egyházi iskolás csapatok

   1. Kálvin János Református Általános Iskola, Mátészalka - Alexa Máté,

                            Lakatos Márton, Székely Erik — felkészítő: Szabóné Cseppentő Ildikó

   2. Szent Piroska Görögkatolikus Általános Iskola, Nyíracsád - Bódi Berta,

                            Szabó Gréta, Szász András — felkészítő: Simonné Czentye Anikó

   3. Szent Péter és Pál Görögkatolikus Általános Iskola, Nyírlugos - Kiss Botond,

                            Péntek Léna, Szemán Dominik — felkészítő: Rádi Dávid

   4. Tornyospálca, Görögkatolikus Parókia - Nagy Kristóf, Nagy Lili

                            — felkészítő: Nagy Béla

   5. Jókai Mór Református Általános Iskola, Nyíregyháza - Gönczi Gergő,

                            Káplár Liliána, Szűrös Zalán — felkészítő: Kocsik Krisztina

   6. Mezőkövesdi Szervezőlelkészség - Brunczel Ágota, Ficzere Bence,

                            Kleszó Kökény — felkészítő: Demkó Balázs

   7. Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Miskolc - Olajos Eszter, Tótszegi Domonkos,

                            Trella Marcell — felkészítő. Boronkai József

        Szegedi Görögkatolikus Parókia - Lovász Katalin Edua, Tóth Árpád

                            — felkészítő: Szaplonczay Miklós

   8. Bolyai János Katolikus Általános Iskola, Szerencs - Csejoszki Csanád,

                            Nagy Levente, Nagy Szonja — felkészítő: Szabóné Bulátkó Mónika

   9. Kecskeméti Görögkatolikus Parókia - Dascel Réka, Juhász Emese,

                            Ruszinkó Cecília — felkészítő: Baranyi-Bozi károly

Gratulálunk a nyerteseknek és köszönjük a szervezők – köztük Papp Annamária és Papp András – munkáját.

FÉNYKÉPEK

Címkék