Húsvét a keresztények legnagyobb ünnepe. Jézus - pénteki keresztre feszítése után - a harmadik napon, vasárnap feltámadt halottaiból. Ahány térség, annyi szokás kapcsolódik az ünnephez. De vajon mennyire térnek el egymástól ezek a hagyományok a görögkatolikus egyházon belül? Ennek jártak utána a Görögkatolikus Metropólia munkatársai.
A Nyíregyházi Egyházmegyében kiemelt figyelmet kap a munkatársaktól és a főpásztortól a cigánypasztoráció. Bár a pasztoráció célja mindig ugyanaz: az Evangélium és Krisztus felé fordítani az emberek tekintetét, minden közösségben más és más módon tud ez megvalósulni. Négy településen immár hagyománya van annak, hogy a cigány testvéreket identitásuk megerősítésében, közösségük erősebbé tételében, a közösség tagjait a keresztény úton járás tekintetében támogassa, s szűkös anyagi mindennapjaiban segítse – adománnyal, odafigyeléssel, neveléssel – a cigánypasztoráció. A következő riportban Kátorjánosi, Nyírkáta, Hodász és Nyíregyháza-Huszártelep településeken jártunk, hogy a cigány közösségek húsvéti készületébe és ünneplésébe pillanthassunk be. De hagyományaik és ünnepi készületük mögött a beszélgetésekből a cigánypasztorációnak az általuk bejárt útja is tükröződik.
Nyírkáta
A hétköznapokon, vagy ünnep nélküli vasárnapokon mustármagnyi közösség a település egyetlen görögkatolikus templomában húsvét első napján egész tömeggé duzzad. Meséli Magyar László parókus atya. A nagyheti szertartásokra sokkal kevesebben látogatnak el – bár hagyományteremtő céllal Nagy Zoltán, az egyházmegye cigánypasztorációs megbízottja és családja, valamint a településen működő karitatív, szociális szolgálatuk, alapítványuk a munkatársaival a Krisztus sírja mellett való imádkozást szervezték beszélgetésünk idején. Van, hogy hagyományőrző ruhákban érkeznek a cigány közösség tagjai a pászkás kosarakkal húsvétkor. Hogy mi kerül a kosárba, már Nagy Zoltán mondja el – a hagyományos húsételek: füstölt kolbász, sonka, a sárgatúró és pászkakalács mellett a töltött tyúk. Az ünnepi asztalra kerül töltött káposzta is. „Mindenki igyekszik, attól függetlenül, hogy ki milyen anyagi helyzetben van; most hónap végére esik az ünnep és sokan gondolkodnak, hogyan sikerül majd előteremteni az ünnepi asztalra valót, de mindenki próbálja valahogy megoldani” – mondja Nagy Zoltán.
Hiszen a településen nem mindenkinek jut bőven ezekből. Kátán többségben a hátrányos helyzetű családok élnek, a bűnözés és egyéb súlyos problémák mérgezik a mindennapokat, s taszítanak sokakat nehéz életkörülmények közé. A parókus vagy segítője ezekkel a problémákkal néz szembe, amikor pasztorál. Nagy Zoltán az egykori nagymamai házát ajánlotta szociális-karitatív célra annak idején, hogy segíteni tudjon a maga módján. Két épületben is megvalósul ez: egyesületével kialakítottak egy közösségi házat, egy szociális mosodát és fürdőhelyiséget, melyeket a rászorulók használhatnak. Működik itt könyvtár, és zenei-közösségi programok szervezését is vállalják. Olyan akár egy tanoda, de megszólítja és behívja a felnőtteket is – mára már együttműködésben a Boldog Ceferino Intézettel. A másik házban az egyházmegyei karitásszal karöltve karitászpontot üzemeltetnek: használt bútorok, ruhák, cipők találnak itt gazdára.
Ünnepekkor nagyobb az igény a tartósélelmiszerre, így a nagyböjti karitász-akció eredménye, a tartósélelmiszer-csomagok is helyben kerülnek kiosztásra. Ugyanakkor a hagyományokhoz is ragaszkodnak a kátaiak: a gyerekek szívesen mennek locsolkodni. Nincs külön cigány és magyar egyházközség, nincs külön templom, de az a két görögkatolikus személy, a laikus és a klerikus, akiknek fontos a nyírkátai lakosság hogyléte, lelki üdve épp, ebben az útban hisznek: az egységben és a templomi jelenlétben. S a néhány éves evangelizálás lassan meghozza az eredményét: egyre több a templomba járó, egyre több az elsőáldozó.
„Reményt kellene adni az embereknek, s reményt csak úgy kaphatnak, ha kicsit közelebb kerülnek az Istenhez” – hangzik Zoltán véleménye a település helyzetére visszautalva.
Hodász
Hodászon évtizedek óta, tulajdonképpen Sója Miklós atya óta tartják a hagyományokat a cigány közösség tagjai. Korábban jóval az ünnep előtt igyekeztek összeszedni az ünnepi asztal hozzávalóit, a szegénység miatt nehezebb dolguk volt. Az oktatás és munka, amit a közösségben központi helyre állított Sója atya, az emberek lelki életével való foglalkozás – pasztorálásuk azonban mára sokat változtatott ezen a helyzeten – mondja a helyi közösség egyik oszlopos tagja, a fiatal Rézműves István Zsolt, aki képzett romológus. Vannak többen is diplomások a településen, s immár jobb az életszínvonaluk, de vannak olyanok is, akik szegényes körülmények között élnek; ám mindenki igyekszik megteremteni a pászkás kosárra valót.
A közösségben közös pászkakalács sütésre is sor került: a Hagyományok házának kemencéjébe fonással és keresztekkel díszített kalácsok kerültek. A húsvét meghitt ünnep a hodászi cigány családoknál. A legkisebb gyereket is elviszik a feltámadási és pászkaszentelési szertartásra. E nélkül nem ünnep az ünnep. A szenteltet a szűk család fogyasztja el, miután a legidősebb férfi családtag az ételre keresztet vetve mindent megszegett; az étkezést követően a tágabb rokonság visz kóstolót egymás pászkás kosarából – régi szokás ez ezen a településen. A felnőttek mellett pedig a kicsik is megtanulják, mi kerül ilyenkor a pászkás kosárba: a sárgatúrót a gyermekek akár már maguk is el tudják készíteni. A töltött tyúk is ott van, s Hodászon hagyomány rajta hagyni a fejet is, a csőrébe pedig fűszálat helyezni.
A görögkatolikus parókus, Csizma Balázs atya alig egy éve tartózkodik itt lelkipásztorként, így ő maga is tanulja a közösség szokásait, ám legfontosabb törekvésének az egységet fogalmazta meg: a sokféle szociális intézményt, amelyet itt az egyházközség vagy az egyházmegye működtet, a két önálló parókiát, a magyar és cigány egyházközséget egy nagy perspektívába igyekszik helyezni. Sója Miklós bácsi szeme előtt is egy fő cél lebegett: ezeknek az embereknek a Koleráson értelmet, célt adjon, szeresse őket Krisztus szeretetével, hogy felemelje és krisztusi közösséggé formálja az embereket. Ennek érdekében a tanulásra való kedvet ébresztgette. Erről az egyik közösségi tag mesélt, aki maga is találkozott Sója Miklós bácsival gyermekkorában. Ma már nem kinevetett értéknek számít a munka, a tanulás, a diploma, s jó gyakorlattá vált, hogy a tanult, világlátott cigány fiatalok közül többen visszatérnek közösségükbe, hogy a felnövekvő generációknak példát mutassanak.
„A fiatalok Hodászon már mernek nagyot álmodni.”
Nyíregyháza-Huszártelep
Az itt működő, Sója Miklós nevét viselő óvoda, általános iskola, valamint a Magvető tanoda és a szervezőlelkészség együtt szolgálja a cigány közösséget. „Az ünnepkörökben lélegzünk” – mondja Szabó-Bernát Sándorné címzetes igazgató, a tanoda szakmai vezetője.
A húsvétra való készület, a nagyböjt során nehéz arról lemondani, amit a legjobban szeretnek a cigány gyermekek is: a zenéről, a ritmusról, a táncról. Helyette a különleges bizánci dallamokkal ékesített előszenteltek liturgiája van. A gyermekek szeretnek bekapcsolódni ebbe – mondja a pedagógus. Hamar megtanulják az énekeket, a tömjénezőt örömmel viszik a papnak. A szenvedést nehezebben fogadják el, így a passiót, Krisztus szenvedéstörténetét csak árnyjátékkal jelenítették meg az iskolában a tanulók. A húsvéti készülődés része volt a barkafűz ültetése, a tojásfestés, és megismerték a húsvéti eledelek szimbolikáját. A Huszártelepen nem gyakorlat a pászkás kosarak szentelése, így Szikora Ede Szabolcs szervezőlelkész atyának a felesége, Dalma tisztelendő asszony készíti a sárgatúrót és húsvéti finomságokat, melyet a feltámadási szertartás után felszeletelve közösen fogyaszthatnak el a szertartásra érkezők. A huszártelepen a hagyományteremtés folyamatában élnek: az intézmények, a pap és a családja, a munkatársak megtanítják mindazt a telepen, ami máshol esetleg már évszázados hagyomány.
Az iskolában az utolsó tanítási napon a gyermekeknek tartottak lelkigyakorlatot. Az árnyjátékkal előadott passiójáték megtekintése után mindenki a termében hittanórákon vehetett rész, melyet papnövendékek tartottak. Majd az előszenteltek liturgiája következett. A gyermekeket és felnőtteket a településrész meghatározó épületébe, a befogadás házába, a Szentháromság-házba az ünnepi szertartásokra is várja parókus, Ede atya és családja, hiszen ez az épület ad otthon a szervezőlelkészség kis kápolnájának is. Jelen van egy diakónus is a mindennapokban, akit szeretnek és elfogadnak a gyerekek. Az év minden időszakában, így ilyenkor is érkezik adomány a Huszártelepre. A tartósélelmiszer-csomagok a húsvéti asztalt segítik teljessé tenni az itteni családokban. Nagyobb ünnepek másnapján a főpásztor is ellátogat a gyermekekhez és együtt töltenek egy kis időt.
Nem kevés áldozattal és befektetéssel jár a munka itt, de ez olyan, mint a vetőmag, kezdetben nem látja még az eredményét a gazda, csak később, hosszú távon, amikor termést hoz, gyümölcsöt terem – magyarázza Szabó-Bernát Sándorné. A Sója Miklós köznevelési intézmény vezetője, Szokolné Nagy Ágnes arról számolt be örömmel, hogy az iskola a húsvéti készülődésen túl az Erasmus+ pályázatokat folytatva egyre több cigány gyermeknek és munkatársnak igyekszik lehetőséget biztosítani a külföldi utazásokra, tanulmányutakra.
Az iskola kapukat nyitogat a „sínen túli világ” és az Isten felé…
Kántorjánosi
A településen 1987-ben indult meg a cigány közösség szervezése, két évvel később már templom építéséhez fogtak, amely 1993-ra készült el. A közösségben kiemelten – a legutóbbi időszakot tekintve – a felnövekvő generációk tanítására, hitre nevelésére és pasztorálására koncentrálnak. Ebben nagy segítséget nyújt a tanoda. Kerezsiné Polyák Krisztina tisztelendő asszony hitoktató és a tanoda munkájába is bekapcsolódik. Az egyik foglalkozáson a pászkás kosár tartalmát készítették el: sokát, kolbászt, tojást, sárgatúrót. A hagyományos tojásfestést is megtanítják a gyerekeknek, hogyan kell hagymával vagy céklával színezni a húsvéti tojásokat.
Húsvét előtt a Tudás háza cigány munkatársai, a cigány parókiához tartozók és a magyar egyházközség tagjai együtt figyelik a lelkigyakorlatos prédikációkat, gyónnak: „nincs vita, hogy magyar meg cigány, mindenki nyugodtan elfogadja a másikat, és együtt hallgatják a lelkigyakorlatot” – számolt be Kerezsi János atya. A Tudás házában dolgozó cigány munkatársak, vagy a parókiák pénztárosa: a pap jobb keze. Segítenek a húsvét előtti adományozásban – persze az adományok nem csupán húsvétkor érkeznek. A kézműves foglalkozások mellett az ünnep lényegét is igyekeznek átadni, énekeket tanulnak – sokszor a szülőkkel együtt, hogy mindenkiben tudatosítsák: „Krisztus értük is meghalt” – mondta a tisztelendő asszony. A gyermekek a liturgiákon a ministráns szolgálat során a kisebb-nagyobb feladatokkal élik át az ünnepi eseményeket.
Mindez nem csak vallásos nevelésüket szolgálja: a tanodában, a Tudás házában, a hittan órákon, de még a cigány nyelvű liturgiákon is identitásukban erősítik azokat a cigány gyermekeket és felnőtteket, akik szívesen részt vesznek a rendezvényeken, programokon. A zenei és tánchagyományok ápolásával, a cigány nyelv használatával és egymás tiszteletével, szeretetével a múlt hagyományaihoz kapcsolódnak.
A helyszíneken készült interjúkat a Nyíregyházi Egyházmegye honlapján hallgathatják meg.
Szerző: Nyíregyházi Egyházmegye/P. Tóth Nóra