Egységre és együttműködésre törekedve ..

A hátrányos helyzetűekkel foglalkozó háttérszervezetek egyike, a Sója Miklós Nyitott Ház Szövetség, tagjai között görögkatolikusokkal, a Miskolci Egyházmegyéből is.

logo

Az alábbiakban a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Cigánypasztorációs Bizottsága február eleji cikke olvasható, amely kevéssé ismert, hátrányos helyzetű emberekkel, családokkal foglalkozó hálószervezeteket mutat be röviden: a Sója Miklós Nyitott Ház Szövetséget, az Egyházi Szociálpedagógiai Hálózatot, valamint a Boldog Ceferino Intézetet.

Jó ügyek mentén általában több lelkes kezdeményezés születik, jellemző ez a cigánypasztoráció területén is. Sokan sokféleképpen próbálnak segíteni. Nem csupán több elképzelés, de több szervezet, alapítvány, egyesület szolgálja a nehéz sorsú családok életét. Mindegyik folytat specifikus tevékenységet, ám sok helyütt fedezhető fel párhuzamosan végzett hasonló, netán azonos jellegű munkálkodás.

munka

Három szervezet tanácskozott a közelmúltban többször is a fenti kérdésekről, s igyekezett közös célokat megfogalmazni, közös projekteket kidolgozni. A tanácskozásokon Juhász Ágnes Katalin, a Premontrei Női Kanonokrend tartományfőnöke; Orosz István Imréné, a Miskolci Egyházmegye Görögkatolikus Cigánymissziós Koordinációs Irodájának vezetője; Bángi-Magyar Anna, a Boldog Ceferino Intézet szakmai vezetője; Pedro Peiró Catalá, a Sója Miklós Nyitott Ház Szövetség elnöke; Gyurka Zsolt, az Egyházi Szociálpedagógiai Hálózat elnöke; valamint Bánlaki Zsanett, az MKPK Caritas in Veritate Bizottságának irodavezetője vett részt.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 2015-ben megalapította a Boldog Ceferino Intézetet (BCI), amelynek feladata a cigánypasztorációban szolgáló egyháziak és munkatársaik támogatása, lelki közösségének erősítése, találkozók, lelkigyakorlatok szervezése. Mindez az egyházmegyei cigánypasztorációs referensek testületével, szerzetesrendi szolgálatokkal és civil szervezetekkel együttműködésben zajlik. A pasztoráció fő célja az evangélium átadása és meghívás az Egyház közösségébe.

logo

A BCI részt vesz a roma zarándoklatok és búcsúk szervezésében, valamint az országos lelkigyakorlat, csendes lelkinap és konferencia megszervezésében is. Országos közfoglalkoztatási programja keretében jelenleg mintegy 240 fő dolgozik 70 településen. Az intézet kapcsolatot tart a mintegy 95 katolikus kötődésű tanodával és közösségi házzal, továbbá az egyházmegyei személyi plébániákkal, az egyházközségekkel, az egyetemi roma szakkollégiumokkal és más szakmai szervezetekkel is. A szervezetek kapcsolati hálójának, szakmai és lelkiségi egységének támogatását kiemelt feladatának tekinti. Mindebbe a Kárpát-medence-szerte élő roma közösségeket is igyekszik bevonni. Külön felelőssége továbbá a nem roma származásúak szemléletformálása is, amelyben nagy segítség a hit egysége és az Egyház közössége. (Bángi-Magyar Anna)

Az Egyházi Szociálpedagógiai Hálózat (ESZPH) nem hivatalosan 2007-ben alakult meg; hivatalosan 2012-ben jegyezték be. Tagszervezetei az alábbi tevékenységeket folytatják: időskorúak ellátása, baba-mama foglalkozások, óvodára történő felkészítés, mozgó jogsegélyszolgálat, tanoda jellegű programok működtetése, családi és faluünnepségek szervezése. A hátrányos helyzetű családokkal közös elvek mentén törődnek. Közös bennük, hogy valamennyien működtetnek tanodát vagy tanoda jellegű intézményt a hátrányos helyzetű fiatalok számára.

logo

2011-ben részt  vettek a Nyitott Ház koncepciójának kidolgozásában. Nevükhöz fűződik a Tanodák Éjszakája esemény létrehozása 2015-ben, valamint annak szervezése minden évben, melyhez a tagokon kívül 15-20 tanoda szokott csatlakozni. Idén lesz a tizedik Tanodák Éjszakája program. Szervezetük egyik kiemelt célja a munkatársak továbbképzési lehetőségének biztosítása, és olyan tréningek, találkozási alkalmak szervezése, amely a tapasztalatcserén túl segíti a kollégák megtartását, kiégésük elkerülését. (Gyurka Zsolt)

munka

A Sója Miklós Nyitott Ház Szövetség azzal a szándékkal született, hogy minél több keresztény közösség által inspirált szociális kezdeményezést fogjon össze. Célja, hogy lehetővé tegye a keresztény szociális kezdeményezések találkozását, elősegítse köztük a támogató kapcsolat kialakítását, képviselje őket az egyházi és kormányzati intézmények előtt, finanszírozási forrásokat keressen a kezdeményezések számára, és támogassa az új ötleteket. A Sója Miklós Nyitott Ház Szövetség hidat szeretne építeni a hátrányos helyzetű, különösen a roma emberek és a többségi társadalom között. Ez magában foglalja a többségi társadalom felkészítését a lemaradott és perifériára szorult rétegek befogadására, továbbá intenzíven elősegíti a hátrányos helyzetűek fejlődését és a többségi társadalomba való integrációját a saját lakókörnyezetükben, munkahelyükön, az iskolákban és a helyi kisközösségekben. A szövetségben Sajópetriből, Homrogdról és Felsőregmecről is dolgoznak képviselők, valamint egyik vezetőségi tagja Orosz István Imréné, tisztelendő asszony.

csoportkép

A szövetség a Nyitott Ház modellt olyan platformként mutatja be, amely keresztény inspirációból kiindulva a szociális területen a hátrányos helyzetűekkel foglalkozik. Nyitott Háznak hívják azokat a közösségi tereket, melyek olyan kistelepüléseken és városrészeken működnek, ahol nagy számban élnek perifériára szorult emberek. Nyitott Házaik hosszú évek óta tartó munkájuknak köszönhetően váltak olyan komplex, hiánypótló, előremutató, folyamatosan alakuló, bővülő, innovatív szolgáltatáscsomaggá, amelyek többek között annak köszönhetik sikerességüket, hogy közvetlenül a nehéz élethelyzetbe került emberek lakóhelyén, annak közösségi erőforrásaira alapozva, a kihívásokra azonnali, adekvát válaszokat adva próbálnak meg segítséget nyújtani. (Pedro Peiró Catalá marista szerzetes)

E szervezetek vezetői itt is kérik: aki olvassa ezt az írást, tegye meg, hogy elmond egy imádságot azokért a – bármilyen szempontból – perifériára került emberekért, akikért a Boldog Ceferino Intézet, az Egyházi Szociálpedagógiai Hálózat és a Sója Miklós Nyitott Ház Szövetség dolgozik.

Forrás: Magyar Kurír

 

Címkék