Bükkzsércen táboroztak az egri ifjak

A nyár utolsó előtti szabad hetében még éppen maradt arra alkalmas idő, hogy az Egri Görögkatolikus Szervezőlelkészség fiataljai még egy tartalmas tábor kereteiben eltölthessék a nyári szünetben megspórolt maradék energiájukat.

Bükkzsérci tábor

Demkó Balázs atya szervezésében 17 gyerek vett részt a táborban, mely a Bükk hegység peremén található Bükkzsércen volt augusztus 22-től 25-ig. Balázs atya munkáját negyedmagammal segítettük felnőtt korú segítők, és nem utolsó sorban, meg kell emlékezzünk kedves felesége, Kata tisztelendő asszony áldozatos munkájáról, amellyel az étkezéseink előkészítésében biztosította az egész napos energiát a sok-sok programhoz.

Program volt elegendő. Elmondhatom, hogy a táborozó ifjúságnak egy percnyi lehetősége nem volt arra, hogy esetleg unalomra hajtsa bánatos fejét, ellenben a pörgő jókedvet számtalan lehetőséggel biztosítottuk. Mindenek előtt fontos kiemelni, hogy ez egy hittanos tábor volt, tehát napi két előadásban volt részünk Balázs atya részéről, aki Szent Illés próféta történetein keresztül gazdagította nem csupán bibliai ismereteinket, hanem az erkölcsös és tisztes élet titkait is feltárta számunkra. Ezután pedig, hogy a tudás elmélyítésére még jobb lehetőségeket adjunk, egy éjszakába nyúló nyomkereső túrán is részt vehettek a gyerekek. A már előzőleg beosztott csapatokban indultak el a falu határába, ahol az útvonalon elhelyezett mécsek közelében kellett megtalálniuk minket segítőket, és ha sikeresen válaszoltak a kérdésekre, akkor mehettek csak tovább.

Bükkzsérc

Ezt megelőzően egy nappali túrán is részt vettek, ahol az előre kijelölt három útvonal egyikén kellett a színezet krétanyilakat követve haladniuk a cél felé. Persze ennyire nem volt egyszerű ez a túra, hiszen rovásírással írt szavakat is meg kellett találniuk, és csak azokat megfejtve haladhattak tovább. A tábor programjához hozzátartozott egy kimaradhatatlan, ámde mégis izgalmakkal teli számháború is, mely a falutól nem messze, egy lejtőn folyt le az immár két csapatra osztott gyerekek között, akik annyira tehetségesen oldották meg a feladatukat, hogy az egyik csapat mind a két alakalommal sikeresen elcsente a másiktól a zászlót.

Az utolsó este még a maradék energiákat bevetve egy saját előadással is készültek a csapatok, akik Illés próféta egy-egy történetét adták elő. Fontos volt a színészi játék mellett az is, hogy mennyire tudják az ifjúság nyelvén előadni ezeket a színműveket, akár egy kis humorral is megfűszerezve. Később, a tábortűz körül énekelve és egymással beszélgetve töltöttük el az utolsó esténket. Igazán elmondhatom  hogy segítőként is óriási élmény volt részt venni ebben a táborban, és nagyon remélem, hogy még lehet részem ebben a következő évben is!

tábortűz

Kiss Máté, papnövendék

További képek