Miskolc

Atanáz püspök az ikonosztáz előtt, előtérben adventi koszorú

Eucharisztikus konferencia Miskolcon

A 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve november 23-án, a Miskolci Esperesi Kerület híveinek konferenciát tartottak Miskolcon.

Ábel atya

Mennybemenetel ünnepén szentelik püspökké Ábel atyát

Szocska Ábel atya Ferenc pápa kinevezése után 2018. május 9-én a máriapócsi bazilikában tesz hitvallást, püspökké szentelése és beiktatása másnap, a nyíregyházi Szent Miklós-székesegyházban lesz. A leendő püspök a Miskolci Egyházmegyében is szolgált egy ideig. Ábel atyával, mint korábbi munkatárssal beszélgettünk hivatásról, hitvallásról, szolgálatról.

csoportkép az avasi templom bejáratánál

Együtt a „görögök”

A miskolci görögkatolikus középiskolások találkozója „görög nap”-ként vonult be a köztudatba a fiatalok körében, melyet idén április 25-én szerveztek a Fényi Gyula Jezsuita Gimnáziumban. A közel háromszáz hittanos diák közös Liturgiával, kalandos vetélkedővel és a szó szoros értelmében felhőtlen játékkal élte át a közösség élményét a napsütéses koranyári napon.

az egyházmegyék területi megoszlása Magyarországon térkép

Hároméves a Metropólia

A három egyházmegye közössége együtt ünnepelte a Metropólia fennállásának harmadik évfordulóját Debrecenben, a Főegyházmegyén.

a kápolna belseje

Kórházkápolnát szenteltek Miskolcon

Felavatták a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Semmelweis Tagkórházának ökumenikus kápolnáját. A helyiséget Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára és a történelmi egyházak képviselői adták át a miskolciaknak.

Orosz Atanáz vizet szentel

Vízszentelés Miskolcon

Vízkereszt napján, január 6-án Orosz Atanáz a Szinva patak vizét szentelte meg Miskolcon.

ünnepi ikon

A világraszóló karácsony

"Ki kell állnunk minden evangéliumi és természetes érték mellett. Ez lesz a mi világraszóló karácsonyi szolgálatunk és üzenetünk." - mondta Orosz Atanáz püspök Miskolcon, a december 25-én mondott ünnepi Szent Liturgián.