Ikonfestészet

ikonszentelés

Elkészültek a falfülkék ikonjai

Pontosan egy évvel ezelőtt a Szentlélek kiáradásának ünnepén szentelték meg a felújított Székesegyház kertjét. Egy évvel később elkészültek a kert kőkerítésének falát díszítő ikonok is, melyeket Pünkösdvasárnap Orosz Atanáz megyéspüspök szentelt meg.

Atanáz püspök

Az ikonok teológiája

A Miskolci Egyházmegye püspökével, Orosz Atanázzal az ikonok teológiájáról beszélgetett Sajgó Szabolcs SJ a „Szavakban leírhatatlan” című ikonkiállítás kapcsán Budapesten, a Párbeszéd Házában.

Irota

„Ahol a csend még hallható”- ikonfestő tábor Irotán

A Miskolci Egyházmegye által szervezett ikonfestő tábornak Irota ad otthont június 29-e és július 4-e között. A fenti idézet a falut ismertető táblán olvasható, Borsod-Abaúj-Zemplén megye egyik legkisebb településén, a Cserehát szívében. A legmegfelelőbb környezet, ahol elmélyülten lehet alkotni.