Ikon

csoportkép

Az Ikon másképp kiállítás restaurátorai elköszöntek ideiglenes műhelyüktől

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus alkalmából a magyar görögkatolikus egyház Budapesten a Műcsarnokban két hónapig tartó nagy kiállítással mutatkozott volna be Ikon másképp néven. A járványügyi helyzet miatt a világméretű esemény és a tárlat sem valósulhat meg idén, így befejeződött a munka az Árpád-házi Szent Erzsébet Otthonban is, ahol a restaurátori munkák zajlott az elmúlt hónapokban.

Plakát

IKONKIÁLLÍTÁS - MÁRIAPÓCS

A Görögkatolikus Metropólia szeretettel meghívja Önt „A te szent képed előtt meghajlunk, Jóságos” című ikonkiállításra.

Mályi templom

Befejeződött a mályi görögkatolikus templom építése

A görögkatolikus templom építése hosszú évek után teljesen befejeződött Mályiban. 2000-től már állt az épület, de igazi szépségét az ikonosztázion elkészültével nyerte el, melyet a hétvégén Orosz Atanáz megyéspüspök atya szentelt fel.

Istenszülő ikon

Seccoszentelés a Miskolci Görög Katolikus Általános Iskolában

Intézményünkben, a Miskolci Görög Katolikus Általános Iskolában 2015. október 1-jén került sor az előző tanév során felújított és átadott épületrész Bem József utca felőli falára festett secco megszentelésére és megáldására. Az ikon az Istenszülő Szűz Máriát ábrázolja, akit néhány évvel ezelőtt Püspök atya választott iskolánk védőszentjének.

Ikonfestészet

Miskolci Egyházmegyei Ikonfestő Tábor

Irota, Borsod-Abaúj-Zemplén meg9ye egyik legkisebb települése, az idén először ad otthont a Miskolci Egyházmegye által meghirdetett ikonfestő tábornak. A gyönyörű, csendes környezet ideális az ikonok világában való elmélyülésre.