búcsú

Kisboldogasszony-napi búcsú

Kisboldogasszony-napi búcsú

Szeptember 10-én tartottuk Máriapócsi Nemzeti Kegyhelyünkön a Kisboldogasszony-napi búcsút. Az ünnepi hétvége csúcspontja a vasárnapi Szent Liturgia volt. A szertartást Orosz Atanáz, miskolci püspök vezette. A Mária születését ünneplő zarándokok száma meghaladta a 8-9 ezret.

Akathisztosz szertartása

Kegyképbúcsú Sajópálfalán

Sajópálfalán, ebben a kis csereháti faluban minden évben három búcsút tartanak. Az első a templom hivatalos címünnepe, Pünkösd, a második az országos ruszin búcsú, a harmadikat pedig a kegykép hazaérkezésének emlékére tartják.

ikon, Szent Illés próféta

Búcsú Máriapócson

Illés próféta búcsúját idén július 24-én tartjuk Máriapócson, mely egyben a Miskolci Egyházmegye búcsúja is.