hitoktatás

Sajópálfala monostor

Monostor közelében táboroztunk

Idei  a Garadnai egyházközség fiataljai, hittantáborunkat Sajópálfalán töltöttük június 29-től július 3-ig. 23 gyerek és 5 felnőtt kapta a „behívót” a zarándokházba.

Diákolimpia logó

Mi is részt veszünk az olimpiai döntőn

A Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola a 2014-2015. tanévben is meghirdetette a Görögkatolikus Tudásolimpia elnevezésű tehetséggondozó versenyét, amelyre mind a három egyházmegye oktatási intézményeiből jelentkeztek diákok. Összesen több mint 400 fő vállalta a megmérettetést.

Ministráns

„Itt vagyok, engem küldj!”

Idén nyáron Rómába készülünk a nemzetközi ministránstalálkozóra, melynek jelmondata Jeremiás próféta meghívás-történetéből van. Ennek a gondolatnak a jegyében találkoztunk mintegy kilencvenen május 23-án, szombaton, Sajópálfalán, a Miskolci Egyházmegye ministránsaival.

Hittanos gyermek

Katekétáink lelki napja

A Miskolci Egyházmegye katekétái lelki feltöltődésére teremtett lehetőséget a május 16-i sajópálfalai lelkinap.

Máriapócs1

Találkoztunk a Feltámadottal …..

„Találkozzunk mi is a Feltámadottal!” lett a május 9-én megrendezett máriapócsi Gyermekbúcsú jelmondata, melyet idén a miskolci Görögkatolikus Általános Iskola szervezett meg.

Atanáz püspök

Hittanverseny

Több szempontból is történelmi jelentőségűnek mondható az az országos görögkatolikus hittanverseny, amelyet április 25-én rendeztek meg az edelényi Szent János Görögkatolikus Gimnázium és Szakképző Iskolában.

Hittanverseny

Utolsóból első-

-avagy a Miskolci Egyházmegye első egyházmegyei hittanversenye.