XII. Nyíregyházi Doktorandusz Konferencia

Doktori tanulmányokat folytató munkatársak mutatták be kutatási eredményeiket a Hittudományi Főiskolán.

Inántsy Pap Ágnes

A Nyíregyházi Egyetem, a Debreceni Egyetem Egészségügyi Kara és a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola minden évben lehetőséget biztosít doktori tanulmányokat folytató munkatársainak arra, hogy bemutassák aktuális kutatási eredményeiket. A tudományos fórumnak idén a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola adott otthont november 27-én.

A résztvevőket először Verdes Miklós, a főiskola oktatója és a rendezvény szervezője, majd dr. Kiss János, a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karának tudományos dékánhelyettese köszöntötte. A megnyitó után az előadók két szekcióban mutatták be kutatásaik eddigi eredményeit.

A Társadalomtudományi Szekciót dr. Nagy Edit, a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola Pedagógiai és Pszichológiai Központjának vezetője moderálta. A hallgatóság elsőként Fucskó Mónika kutatásába nyerhetett bepillantást, aki az értelmileg és halmozottan sérült felnőttek életminőségét, önálló életvitelét vizsgálta nyíregyházi szociális intézményekben. Ezt követően Decmann Bertalan egy igencsak aktuális kérdést járt körbe: vizsgálatában arra kereste a választ kis elemszámú minta segítségével, hogy miért és miként jönnek a menekültek Magyarországra, milyenek itt az életkörülményeik, hogyan boldogulnak egy idegen országban és mik a terveik a jövőre nézve.

előadásA szekció folytatásában Inántsy-Pap Ágnes doktori értekezésének egyik részletét tárta az érdeklődők elé. Előadásában ismertette, hogy a görögkatolikus fenntartású iskolákba járó gyermekek szüleiben milyen félelmek fogalmazódtak meg az oktatási intézmény kiválasztása során illetve akkor, amikor egy állami fenntartású iskola egyházi vezetés alá került. Szabó Dóra ezt követően a migráció és beilleszkedés problémaköréhez tért vissza. A kutató az anyaország és a befogadó ország kultúrája közti hasonlóság illetve különbözőség szerepét vizsgálta a befogadó társadalomban való integráció folyamatában. A társadalomtudományi értekezés zárásaként dr. Nagy Edit szólalt fel, aki a segítő identitás problematikáját járta körül.

Az Interdiszciplináris szekcióban dr. Kiss János elnökletével, elsőként Barth Anita mutatta be, hogy milyen eredményekre jutott kutatása során, melyben a transzplantációval kapcsolatos ismereteket vizsgálta regionális szinten. Ezt követően Gánicz Endre Márk evangéliumának struktúráját vázolta fel, részletesebben kitérve a szendvics szerkezetű szövegekre. Gebriné Éles Krisztina előadása már egy másik területre kalauzolta a hallgatóságot, akik a szülésznők munkaérték struktúrájába nyerhettek betekintést illetve megtudhatták, hogy az iskolai végzettségnek és életkor szerinti megoszlásnak milyen szerepe van ebben.

Veres Zoltán

Veres Zoltán boldog Gojdics Péter Pál eperjesi püspök sorsán keresztül ismertette, milyen történelmi helyzetben küzdött hitéért Csehszlovákiában a görögkatolikus egyház. A szekció utolsó előadója, Verdes Miklós egy olyan szellemi-pedagógiai műhelyt mutatott be, amely az 1945 utáni szovjet mintákra épülő marxista pedagógiában nem-marxista alapokon működött.

A tanácskozást agapé zárta, ahol lehetőség volt az előadások során felmerülő kérdések kötetlen megvitatására. A konferencián elhangzott előadásokat az érdeklődők kötet formájában is kézbe vehetik majd.

Földvári Katalin