Világkongresszus Debrecenben

2017. szeptember 3-8. között rendezték meg Debrecenben a Hajdúdorogi Főegyházmegye szervezésében a Society for the Law of the Eastern Churches (Keleti Kánonjogi Társaság) 23. világkongresszusát. Az igen rangos nemzetközi kánonjogi kongresszusnak közel 80 résztvevője volt.

csoportkép

A világkongresszus célja

A tudományos eszmecsere a „Primátus/Primácia és Szinodalitás” különböző intézményes megjelenési formáit vette újabb vizsgálat alá, főleg egyháztani, jogtörténeti és egyházfegyelmi megközelítésben. A neves résztvevők között ott volt Erdő Péter bíboros esztergom-budapesti érsek, Job Getcha metropolita, a katolikus ortodox párbeszéd vegyes bizottságának (konstantinápolyi) ortodox társelnöke, valamint Cyril Vasil érsek, a Keleti Egyházak Kongregációjának titkára is, továbbá amerikai, belga, bolgár, brit, francia, görög, holland, kanadai, libanoni, magyar, német, olasz, orosz, román, spanyol, svájci, szír és szlovák előadók is szerepeltek.

Az előadásokról

A kongresszus mintegy 30 előadást felölelő gazdag programja számos új ismeretet és érdekes szakmai vitát hozott. Ezek között említhető – értelemszerűen a teljesség igénye nélkül – a katolikus-ortodox ökumenikus párbeszéd pillanatnyi állásáról és perspektíváiról adott áttekintés az illetékes vegyesbizottság ortodox társelnöke részéről; az ökumenikus pátriárka ortodox egyházközösségen belül elfoglalt sajátos jogállásának kérdése; az „autokefál” (teljes jogi önállóságú) ortodox egyházi státusz elnyerésének problémaköre. A katolikus intézményrendszer teréről külön előadás elemezte az egyetemes, valamint a keleti püspöki szinódusok mai jogi szabályozását, illetve a latin részleges zsinatokét is. A konferencia érdekes színfoltját adták a közel-keleti előadók, akik a melkita (antióchiai görögkatolikus) egyház, illetve a szír ortodox egyház szinodális gyakorlatának tapasztalatait osztották meg a hallgatósággal.

kongresszus

Tisztújító közgyűlés

A szerda délutáni ülés a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolában zajlott, Nyíregyházán. Itt tartották meg a Társaság tisztújító közgyűlését. Ennek keretében a nemzetközi tudományos szervezet új elnökévé Astrid Kaptijn-t választották (Université de Fribourg), míg alelnökévé az amerikai ortodox Lewis Patsavos-t (Hellenic College Holy Cross, Brookline). Az elnökség egyik új tagja Szabó Péter (PPKE/GKHF), a kongresszus szakmai társzervezője lett.

Szakmai eredmények

Az összejövetel szakmai eredményei között a résztvevők külön kiemelték, hogy a jelen kongresszusnak – az előadók szokásosnál bővebb köréből, illetve átgondolt kiválasztásából adódóan – számos olyan szakembert sikerült a társaság látókörébe vonni, akikkel eddig a tagságnak nem voltak személyes kapcsolatai. A kongresszus résztvevőinek a Görögkatolikus Metropólia felé kifejezett köszönetnyilvánításában ez a kedvező fejlemény külön hangsúlyt kapott. A bővülő szakmai kapcsolatok, s nem utolsó sorban a vezetőség most megválasztott új összetétele a tudományos szervezet tevékenységének megújítása szempontjából is igen ígéretes.

Máriapócsi látogatás

A kongresszus résztvevői Máriapócsra, Nemzeti Kegyhelyünkre is ellátogattak. Talán a program egyik kiemelkedő momentuma volt a máriapócsi bazilikában tartott ünnepi vecsernye szeptember 7-én. Az ebbe iktatott görög nyelvű énekek a külföldi résztvevők számára is még felemelőbbé, otthonosabbá tették a közös bizánci szertartást.

Forrás: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Címkék