"Veled együtt vagyunk rendben!” – Szerzetesek tere

A megszentelt életet középpontba állító kétnapos rendezvény szeptember 18-19 én Budapesten, a Március 15. téren tartották meg. A „Veled együtt vagyunk rendben!” - mottó jegyében hívtak a rendek találkozni, életüket, szolgálatukat megismertetni minden érdeklődőt. A rendezvény második napján Atanáz püspök atya vendégelőadóként vett részt.

Szerzetesek

A Szerzetesek tere második napján, a szerzetesség teológiájáról szóló kerekasztal beszélgetésre Atanáz püspök atya is meghívást kapott. Szabó Xavér OFM kérdezte a beszélgetés meghívottait: Deák Hedvig domonkos nővért, Versegi Beáta Mária nővért a Nyolc Boldogság Közösségből, Orosz Atanáz miskolci görögkatolikus püspököt és Lukács János SJ-t.

 

Xavér testvér első kérdésére, miszerint „eszik vagy isszák a teológiát”, Atanáz püspök válaszolt meg: éhezik és szomjazzák. Ezután Hedvig nővér beszélt azon belső hívásáról, hogy Isten igazságával rendszerezettebben foglalkozhasson. Beáta nővértől megtudtuk, hogy segítő pályára készült, mégis a teológia felé fordult útja. Lukács János novíciusmester pedig a növendékek szempontjából tekint a teológiára, elsősorban az érdekli, milyen lelki tapasztalatok születnek meg abban az időszakban, amikor valaki belép egy rendbe, egy közösségbe.

Egyik kérdés arra vonatkozott, mennyire elméleti, illetve gyakorlati a teológia tudománya. Lukács János elmondta, a növendékek, a hallgatók részéről mindig erős az igény arra, hogy a teológia gyakorlatba ültethető legyen; Orosz Atanáz elmondta, az egyházatyák nem egyszer kifejezték: a teológia sose legyen puszta szócséplés, mindig szükség van a gyakorlati tapasztalatra is. Versegi Beáta Mária hangsúlyozta, a világban érezhető keresésre akkor tud a szerzetes jól válaszolni, ha reflektálva műveli a hivatását.

Xavér testvér többek között a kibontásra váró témákról is faggatta beszélgetőtársait: Lukács János SJ számára az egyik ilyen téma egyértelműen a vallások teológiája. Orosz Atanáz püspök az egyházatyák mellett, a modern teológiai tárgyak közül a bioetika vizsgálatát hangsúlyozta, ahol interdiszciplináris együttműködéssel kell katolikus, keresztény válaszokat találni. Deák Hedvig OP a teológiai antropológia kutatását emelte ki. Versegi Beáta szerint szükség van a pszichológiai tudásra és az Isten megtapasztalására.

Végül Atanáz püspök atya elmondta, Magyarországon nehezen ver gyökeret a keleti szerzetesi hagyomány, ezt szeretné előmozdítani, ehhez azonban egyelőre az alapvető művek, monográfiák, források hiányoznak.

A következő beszélgetésen diákriporterek tették fel kérdéseiket két fiatal szerzetesnek, a szerzetesség választásának okairól, folyamatáról is faggatóztak.

A kerekasztal-beszélgetések, mellett számtalan programot kínált a Szerzetesek tere a sátrakban, templomokban és a nagyszínpadon egyaránt; többek között gyerekprogramok, Élő Könyvtárba is.

Fél hatkor került sor a Ferenciek terén a gregorián szentmisére, melynek főcelebránsa Dobszay Benedek ferences provinciális volt; a homíliát Kocsis Fülöp görögkatolikus metropolita mondta. A metropolita hangsúlyozta: a szerzetes teljes életével felel Isten hívására, majd ahogy felel, és ahogy halad előre az időben, szembesül vele, mennyire rászorul Isten irgalmára.

Délután a zenés program között a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium Magis-kórusa is fellépett, akik a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musicalt adták elő.

Forrás: Magyar Kurír

Címkék