Végetért az Ökumenikus Imahét

A Miskolc – belvárosi templomokban minden nap más helyszínen szervezték meg a közös imaalkalmakat. Az imahét kiemelt rendezvényét idén is a Miskolci Egyetemen tartották január 21-én.

"kövek"

Az Imahét hetedik napjának vezérgondolata „A megbékélés szolgálata” (2Kor 5,18-19). „Keresztény hitünk kulcsa az Isten és emberek közötti megbékélés. (…) A megbékélés szolgálata azt jelenti, hogy a kereszténység felülkerekedik megosztottságán” olvashatjuk az imafüzet magyarázatában. A szombaton felolvasott ószövetségi és újszövetségi szakaszok erre hívták fel a figyelmet.

A Miskolci Egyetemen négy felekezet közreműködésével ökumenikus lelkészség működik, idén az evangélikus testvérek, Gerlai Pál egyetemi lelkész közreműködésével szervezték a szombati rendezvényt.

A Miskolci Egyetem képviseletében Óváriné dr. Balajti Zsuzsanna tanulmányi rektorhelyettes és dr. Deák Csaba kancellár köszöntötte az ökumenikus gyülekezetet.

Dr. Orosz Atanáz görögkatolikus püspök a Teremtés könyvéből felolvasott szakasz magyarázatában József testvéreivel és ellenségeivel szemben megmutatkozó, a bosszú minden formájáról való lemondását és megbocsátó szeretetét emelte ki. Ezt kell átvennünk, a kiengesztelődés útját keresve a jelenre tekintenünk és a jövőt építenünk, mondta a megyéspüspök.

Csomós József, református püspök a 72. zsoltár értelmezésében a józsefi gondolatmenetet folytatva, kiemelte, hogy Isten képes jóra fordítani, amit az ember elrontott; Isten országa reménységet hordoz számunkra.

A reformáció ötszázadik évére utalva dr. Ternyák Csaba egri érsek hangsúlyozta, hogy a reformátusokkal való közös emlékezés éve jó alkalom arra, hogy újult erővel tanúskodjunk Krisztusról, az elszakítottság után egyre kiáltóbban érezzük az együttlét igényét.

Dr. Fabiny Tamás evangélikus püspök beszédében arra mutatott rá, hogy egyházaink és nemzetünk felemelkedése, jövője a közös akaraton, az egységen, az összefogáson alapszik. Ebben pedig egyházaink közössége adhat példát, hiszen Jézus Krisztus is erre tanít minket. Ehhez azonban nemcsak konszenzus, hanem konkordia, azaz a szívek találkozása is szükséges, mondta a püspök.

Az embereket az „egymástól elválasztó fal kövei” veszik körül; a szeretet hiánya, a gyűlölet és megvetés, a hamis vádaskodás, a hátrányos megkülönböztetés, az üldözés, a szétszakadt úrvacsorai közösség, a türelmetlenség, a vallásháborúk, a megosztottság, a hatalommal való visszaélés, az elzárkózás,és  a gőg kövei, ezek legyőzéséért imádkoztak. Az ima közben ezekből a jelképes „kövekből” keresztet építettek; hitünk válaszát a falak lebontásához.

A miskolci Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola és Gimnázium kórusa énekei színesítették a programot. Az imanapon az olaszországi buszbalesetben elhunytakért és megsérültekért is imádkoztak. A jelenlévő egyházak vezetői áldásaival zárult az ökumenikus imanap.

FÉNYKÉPEK

 

Címkék