Húsvét utáni harmadik vasárnapra a kenethozó asszonyok vasárnapja. Az előírt evangéliumi és apostoli szakaszokat az alábbiakban is olvashatják.
ApCsel 6,1-7
Azokban a napokban a tanítványok számának megszaporodtával zúgolódás támadt a görögök között a zsidók ellen amiatt, hogy özvegyeiket elhanyagolják a mindennapi kiszolgálásnál. A tizenkettő tehát egybehívta a tanítványok sokaságát és azt mondták: »Nem volna rendjén, hogy az asztaloknál szolgáljunk s közben elhanyagoljuk az Isten igéjét. Azért testvérek, szemeljetek ki magatok közül hét jóhírű, Szentlélekkel és bölcsességgel teljes férfit, s bízzuk rájuk ezt a foglalatosságot. Mi meg majd a könyörgéssel és az ige szolgálatával foglalkozunk.« Ez a beszéd tetszett az egész sokaságnak. Kiválasztották ennélfogva Istvánt, akit eltöltött a hit és a Szentlélek, továbbá Fülöpöt, Prohórust, Nikánort, Timont, Parmenást és Miklóst, az antióchiai prozelitát. Ezeket az apostolok elé állították és imádság közben rájuk tették kezüket. Az Úr igéje pedig terjedt, úgy hogy a tanítványok száma igen megszaporodott Jeruzsálemben, sőt a papoknak is nagy tömege meghódolt a hitnek.
Mk 15,43-16,8
Abban az időben jött egy előkelő tanácsos, az Arimateából való József, aki maga is várta az Isten országát. Bátran bement Pilátushoz, és elkérte Jézus testét. Pilátus csodálkozott, hogy már meghalt. Magához hívatta a századost, és megkérdezte, valóban meghalt-e. Miután a századostól megbizonyosodott róla, Józsefnek ajándékozta a testet. Az pedig gyolcsot vásárolt, majd levette Jézust a keresztről, begöngyölte a gyolcsba és sziklába vájt sírboltba helyezte, és a sír bejárata elé követ hengerített. Mária Magdolna és Mária, József anyja pedig látták, hogy hová temette. Amikor pedig elmúlt a szombat, Mária Magdolna, Mária, Jakab anyja, és Szalóme illatszereket vásároltak, és elmentek, hogy megkenjék Jézust. A hét első napján kora reggel, napkeltekor kimentek a sírhoz. Egymás közt így beszélgettek: „Ki fogja elhengeríteni a követ a sír bejárata elől?” De amikor odanéztek, látták, hogy a kő el van hengerítve, jóllehet igen nagy volt. Amint bementek a sírba, jobbról egy fehér ruhába öltözött ifjút láttak, amint ott ült, és megdöbbentek. De az így szólt hozzájuk: „Ne féljetek! Ti a keresztre feszített názáreti Jézust keresitek. Feltámadott, nincs itt! Nézzétek, itt a hely, ahová tették! Menjetek, mondjátok meg tanítványainak és Péternek: Előttetek megy Galileába, ott majd meglátjátok, amint mondotta nektek.” Erre kijöttek a sírból és elfutottak, mert rettegés és ámulat fogta el őket, de senkinek sem mondtak semmit, mert féltek.
"Feltámadott, nincs itt! Nézzétek, itt a hely, ahová tették!"
Ez a vasárnap egy kis „kitérő”, – Tamás apostol története után – újra a feltámadással foglalkozik. Azonban ebben az evangéliumi szakaszban hiányzik valami: a feltámadásba vetett hit. Mentek az asszonyok, hogy elvégezzék a szolgálatot, amit egy halottnak szoktak tenni. Félretettek közben mindent, ami saját dolguk lett volna. Ezzel mégis megalapozzák azt, ami életünkben oly fontossá kell, hogy váljon. Ennatoni Teodor atya mesélte: „Amikor fiatalabb voltam, a sivatagban éltem. El-
mente egyszer a pékműhelybe, hogy két kenyeret készítsek. Ott találtam egy testvért, aki kenyeret akart készíteni, de nem volt, aki segítsen neki. Erre félretettem a saját dolgomat és segítettem neki. Amint abbahagytam, jött egy másik testvér, s én segítettem neki és elkészítettem a cipókat. Majd jött a harmadik és én hasonlóképpen tettem. Így jártam el mindenkivel, aki csak jött, s hat kenyeret készítettem. Végül, miután már elmentek, elkészítettem a magam két kenyerét is.”
Felkeltünk mi is kora hajnalban, elindultunk, hogy találkozzunk Krisztussal. De mi már nem kételkedünk, mi már tudjuk, hogy Krisztus föltámadt, megváltotta a világot: csodát, isteni csodát tett a világgal. Ezért jövünk és zarándokolunk hozzá és szent anyjához, hogy ismételje meg a csodát: adjon nekünk gyógyszert, betegségeinkre, enyhítse a daganatos, rákos betegek fájdalmát, hogy ne a szenvedésről és a halálról szóljon az ember élete, hanem arról a boldogságról, amelyre teremtett minket. Húsvét után éppen az az egy nem igaz, hogy minden ugyanúgy megy tovább. Húsvét legmélyebb és legnagyobb örömüzenete mindenki számára az, hogy sem minek nem kell ugyanúgy tovább mennie. Ezt látjuk meg a kenethozó asszonyok mindent félretevő „egy ügyű” szolgálatában. Ez az egy ügy pedig maga a szolgálat.
Szemerszki Mihály