Útkeresés

Útkeresés címmel fiataloknak szervezett lelki napot Sajópálfalán a Miskolci Egyházmegye Ifjúsági Irodája

Koroknai Zoltán

A Miskolci Egyházmegye Görögkatolikus Ifjúsági Irodája pályaválasztás előtt álló fiatalok számára szervezett lelki napot a múlt hét végén.

A résztvevők közül két érettségi előtt álló fiatal, Varga Levente és Kubik Zsolt számol be élményeikről:

A lelki gyakorlat fő témája az útkeresés, és a helyes út megtalálása volt, mind lelki, mind világi tekintetben.

A lelkigyakorlat a Sajópálfalai Zarándokházban kezdődött szombat délelőtt, amelyen egyházmegyénk megyéspüspöke, Orosz Atanáz is jelen volt.

A program elején egy rövid bemutatkozást tartottunk majd ezután egy személyiségfejlesztő játékban vettünk részt. A rövid szünet után Koroknai Zoltán jezsuita szerzetes atya előadása következett Hivatáskeresés tippjei címmel. Az előadás rendkívül tartalmas volt mindenki számára, sőt valamilyen lényeges rész, ami a legközelebb állt hozzá, mindenkit megragadott. Az előadást egy kiscsoportos beszélgetés követte, melynek keretében az előadásban elhangzottakat beszéltük meg a saját véleményünkkel és pályaválasztási céljainkkal egyetemben. Majd egy imaóra következett, ahol nagy lelki elmélyülésben lehetett részünk. Személy szerint nekem ez tetszett a legjobban. A lelki feltöltődést a fizikai feltöltődés követte ebéd formájában. Ezután szabadon választhattunk az atyákkal és püspök atyával való személyes beszélgetés, vagy az imaösvény végigjárása között.

A napot egy rövid imádsággal zártuk, majd élményekkel és új barátokkal gazdagodva hazaindultunk. Barátaimmal nagyon jól éreztük magunkat a lelkigyakorlaton. Buzdítok mindenkit, hogy ha van lehetősége, akkor minél több ilyen programon vegyen részt.

Címkék