Újabb öt évre kapott szentszéki akkreditációt a Szent Atanáz Főiskola

A Katolikus Nevelés Kongregációja 2018. szeptember 27-én kelt dekrétumával újabb ötéves ciklusra megújította a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola és a Pápai Keleti Intézet közötti aggregációs szerződést.

a főiskola épülete

A dekrétum kiadását Massimo Pampaloni atya, a Pápai Keleti Intézet rektorhelyettesének  hivatalos  látogatása előzte meg, melynek során megvizsgálta, hogy intézményünk teljesíti-e az aggregáció feltételeit. P. Pampaloni jelentése alapján, valamint a mellékelt dokumentáció vizsgálata után döntött a Kongregáció az aggregáció (akkreditáció) megújítása mellett.

aggregátum

A Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola 1995-ben lett a Pápai Keleti Intézet affiliált, majd 2006-ban aggregált intézménye. Az affiliáció a baccalaureátusi diploma kiadására, az aggregáció pedig az erre épülő licencia-képzés lebonyolítására jogosítja fel főiskolánkat. Intézményünk ezzel  a háromlépcsős (baccalaureátus, licencia, doktorátus) katolikus felsőoktatási képzési rendszer első két fokozatát biztosítja hallgatóinak. A kelet- és közép-európai régióban egyedülálló módon a főiskolánk által szervezett licencia képzési programja a keleti teológia és a keleti szent tudományok ismereteit rendszerezi.

Címkék