Újabb öt évig lesz Fülöp érsek-metropolita a Keleti Egyházak Kongregációjának tagja

Fülöp érsek-metropolitát újabb öt évre a Keleti Egyházak Kongregációjának tagjává nevezte ki Ferenc pápa.

Fülöp érsek-metropolita atya Sandri bíborossal Máriapócson, a Kegykép 2015-ös körútján

A Keleti Egyházak Kongregációja a római kúria szerve, 1862. január 6-án alapította IX. Piusz pápa a Propaganda Fide kongregáció, vagyis a Népek Evangelizációjának Kongregációja keretében. XV. Benedek pápa 1917. május 1-jén önállósította. Hatáskörét XI. Piusz pápa 1938. március 25-én jelentősen növelte.

A dikasztérium szerkezeti sajátossága, hogy tagja minden keleti katolikus pátriárka és nagyérsek, valamint a Keresztény Egység Előmozdítása Pápai Tanácsának elnöke. A Keleti Egyházak Kongregációjához tartozik – néhány kivételtől eltekintve – minden, a keleti rítusú katolikusokkal kapcsolatos ügy, akkor is, ha „vegyes”, vagyis más rítusúakat is érint.

A kongregáció azon a földrajzi területen illetékes, ahol a keleti rítusok régóta számbeli túlsúlyban vannak – e területeket XI. Piusz pápa Sancta Dei Ecclesia motu propriója és az ezzel kapcsolatos kiegészítések határozzák meg. Az eljárás módját tekintve a Keleti Egyházak Kongregációja a Szent VI. Pál pápa által bevezetett kúriai reform óta csak közigazgatási hatóság; bírói úton már nem járhat el.

A Keleti Egyházak Kongregációjának prefektusa Leonardo Sandri bíboros.

Fülöp metropolita atya mellett Erdő Péter bíboros is a kongregáció tagja, akinek szintén újabb öt évre szól megbízatása.

A nyitóképen: Fülöp érsek-metropolita atya Sandri bíborossal Máriapócson, a Kegykép 2015-ös körútján

Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye, Magyar Kurír

 

 
Címkék