Új óvoda épült Selyeben

Juhász Géza első helynök szentelte fel az új óvoda épületét Selyeben 2016. augusztus 31-én.

épületszentelés

„Benne él a Szent Család is / S otthon vagyunk abban. / Szent József tanítson benne / S védje meg a házat- / Virág nevelődjék benne / Szép Szűz Máriának. / Jézus legyen mindenütt ott, / Érte legyen minden, / Jézus szíve uralkodjék / Minden egyes szíven!”

E gondolatok jegyében készülődtünk községünk nagy eseményére.

Eljött a nap, amelyet mindannyian nagyon vártunk, hiszen sok örömet hozott az új épület megépítése, melyet birtokba vehetnek Selyeb és Abaújszolnok kisgyermekei. Ezáltal könnyebb helyzetbe kerülnek nemcsak az óvoda, hanem az iskola diákjai is, hiszen tágasabb lesz a régi kastély az iskola számára.

„ Egyikünk sem él önmagának: mindnyájan másokért vagyunk.” (Nazianzi Szent Gergely)

Intézményünk erre a tanévre választott jelmondata híven tükrözi a másokért önzetlenül felvállalt tenni akarásunkat. Az lebegjen a szemünk előtt, hogy ne önmagunkat részesítsük előnyben, hanem azokat a társainkat, akik segítségre szorulnak, bajban vannak és elesettek. A mi intézményünkben is pont így történt, a jó Isten segítségével Püspök atya észrevette, hogy ennek a nagy és fejlődő közösségnek mire van szüksége és megoldotta a helyzetet. A májusban elkezdett építkezés jól haladt, napról-napra úgy nőtt az épület, mint a gomba. A sok jó szándékú ember segítségével augusztus 31-én ünnepélyes keretek között megtörtént az óvoda szentelése és átadása. A szentelési szertartást Juhász Géza első helynök atya végezte. Gondolataiban a közösségformálást, a közösséghez tartozást, valamint az önfeláldozást és az egymás iránt érzett hálát domborította ki. Az intézményvezető asszony Csépányné Szabolcsik Erika és a tagintézmény vezető Papp Zoltán atya egy pár gondolatban megköszönte az építkezés során nyújtott segítséget. Külön kihangsúlyozta áldozatkész munkáját előző tagintézmény vezetőnknek: Koleszárné Vatamány Viktóriának és az egyházmegye elöljáróinak és minden segítőkezet nyújtó dolgozójának, a tervező mérnöknek és a kivitelezést lebonyolító cégeknek. Nekik ez úton is köszönjük áldozatos munkájukat.

Öröm volt látni a sok boldog arcocskát, ahogy a kis óvodásaink a köszöntő verseket szavalták és csillogó szemekkel nézték a meghívott vendégeket, a Miskolci Egyházmegye oktatási intézményeinek vezetőit és dolgozóit, a falubeli lakosságot, a sok érdeklődőt, akik örömmel jöttek azért, hogy ezen a jeles napon együtt ünnepeljenek velünk.

Az fenntartó áldozatkészsége, a kivitelezők szorgalma és az intézmény dolgozóinak önfeláldozó munkája meghozta gyümölcsét. Kis óvódásaink beköltözhetnek új, felfedezésre váró kis birodalmukba.

FÉNYKÉPEK

Nagy Szilvia

Címkék