Új helynök Egyházmegyénkben

Új helynököt nevezett ki Atanáz püspök atya november 8-án, Makkai László atya személyében: az Egyházmegye területén mostantól ő fogja össze és koordinálja a cigánypasztorációs feladatokat. Magyarországon ez az első ilyen jellegű helynöki megbizatás.

Makkai László helynök

Püspök atya úgy gondolja, hogy ez különösen kiemelt terület egyházmegyénkben, ezért a korábbi, referensi szintnél magasabb pozícióban szükséges foglalkozni a cigányság pasztorációjával és felzárkóztatásával. Bízunk benne, hogy Isten áldása kíséri munkánkat, ad erőt törekvéseinkhez, segít megértetni jó szándékunkat, s gyümölcsöt terem az egész társadalom számára – nyilatkozta László atya az Új Misszió munkatársának.

Makkai László atya egyetemi lelkész és a Görögkatolikus Cigány Szakkollégium igazgatója, egyben romaügyi referens a Miskolci Egyházmegyében, több mint három éve. Orosz Atanáz püspök 2013-ban megalapította a Cigánymissziós Koordinációs Irodát és Módszertani Központot, mely arra hivatott, hogy pályázatok segítségével hatékonyabbá tegye a Miskolci Egyházmegye missziós tevékenységét. Az iroda számos programot valósított meg az elmúlt pár évben, melyek emlékezetes pillanatai az egyházmegye honlapján is megtalálhatók. Ennek a folyamatnak az eredménye, hogy az egyházmegye püspöke kiemelt lelkipásztori feladatnak tekinti a cigány hívek lelkigondozását s központi irányítás alá helyezi azt.

Címkék