Tricentenárium Sajópálfalán

A sajópálfalai templomban található Mária-kép háromszáz évvel ezelőtti könnyezésének évfordulója tiszteletére emlékév kezdődik. A tricentenáriumi év ünnepélyes megnyitója 2017. január 7-én, a 10.00 órától kezdődő Szent Liturgián lesz, a metropólia elöljáróinak részvételével, a Szent Efrém Férfikar közreműködésével.

Mária kép, Sajópálfala

A jelenlegi templom helyén már az 1700-as évek elején állt egy fatemplom. Ebben a templomban hullatott véres könnyeket az Istenszülő képe 1717. január 6-tól február 16-ig. Ennek emlékére a sajópálfalai parókia számos lelki programmal egész évben hívja és várja az Istenszülő tisztelőit.

Sajópálfalai programok a könnyezés 300. évfordulóján (1717-2017)

  • Január 6. - február 16. között a könnyezés idején minden nap 18 h-tól Akathisztosz a templomban.
  • Január 7. Metropolitai, Püspöki Szent Liturgia a Szent Efrém kórus közreműködésével.
  • Február 18. Dr. Papp Miklós atya által vezetett lelki nap a Csereháti kerületnek
  • Március 4. Székely János püspök atya által vezetett lelki nap a Borsodi kerületnek.
  • Április 1. Palánki Ferenc püspök atya által vezetett lelki nap a miskolci kerületnek.
  • Május 6. Szabó Tamás atya által vezetett lelki nap a Sátoraljaújhelyi kerületnek.
  • Május 13. Szocska Ábel kormányzó atya által vezetett lelki nap az Abaúji kerületnek.
  • Május 19-24. Misszió Sajópálfalán
  • Május 23. Barsi Balázs atya által vezetett lelki nap a Sajópálfalai kerületnek.
  • Június 4. Pünkösdi búcsú
  • Augusztus 12. Elszármazottak lelki napja Makláry Ákos atya vezetésével. Utána hagyományos pálfalai népi ételek bemutatója és kóstolója.
  • Szeptember 3. vagy 10. Ruszin búcsú a Szent Efrém kórussal.
  • Október 15. A kegykép búcsúja, záró ünnepi Szent Liturgia.
Címkék