Templommegáldás Felsőzsolcán

Orosz Atanáz püspök áldotta meg a felújított templomot Felsőzsolcán január 13-án.

a felsőszolcai templom homlokzata

Nagy munkálatok zajlottak a felsőzsolcai görögkatolikus templomban; megújult a teljes homlokzat és lábazat, kicserélték a főbejárat ajtaját, és elvégeztek több olyan munkát, ami az állagmegőrzést mozdítja elő. A felújított templomkülsőt a püspöki liturgia előtt szentelte meg Atanáz püspök.

AZ ajtót szenteli a püspök

A Szent Liturgián mondott homíliában a főpásztor reményét fejezte ki, hogy a most már kívülről megszépült templom új erőt ad az egyházközségnek. „Most az Isten temploma bennetek van, általatok épül, ezt a belső építkezést kell rendületlenül folytatni.” – fűzte kommentárként az aznapi apostoli olvasmányhoz. Nem a külsőségek, „nem a külső falak, hanem leginkább a szeretet az, ami épít, ami Jézus Krisztus híveire jellemző, ami nemcsak a templom falai között teljesedik ki, hanem a mindennapi életben is, amellyel Krisztus testét építik.”  Az Úr Jézus azt kéri, hogy a keresztények eleven temploma is épüljön, amihez nem fizikai kötőanyagok szükségesek, hanem élő kövekként épüljenek lelki templommá: „a szeretet kötelékeivel egymáshoz kapcsolódva és szervesen együtt kialakítva azt a krisztusi testet, amelyről e világ is felismerheti az üdvösség útját.” – fogalmazott a püspök. A külső megszentelés után „tegyük teljessé a megszentelődést a személyes megtéréssel, személyes megszentelődésünkkel.  Ezt a feladatot Isten kegyelméből, Jézus Krisztus erőforrásaiból tudjuk megvalósítani” – zárta beszédét a főpásztor, a napi evangélium zárszavára utalva.

Orosz Atanáz

A felsőzsolcai görögkatolikusság története már több mint kétszáz éves. 1803-ban lett önálló parókia. Templomot azonban csak 1849-ben kezdtek építeni, a harmincnégy méter magasba nyúló torony és sisakja azonban jóval később, 1888-ban készült el. Ennek 130. évfordulóján újult meg a templom, amelynek teteje és tornya az M30-as autópályáról is jól látható.  

Az egyházi finanszírozás mellett pályázati (VP) forrásból most megvalósuló munkák nemcsak a görögkatolikus közösség, hanem az egész város épülését-szépülését is szolgálják, fogalmazott az ünnepen Gulybán Tibor atya, felsőzsolcai parókus. Ezt erősítette meg a város polgármestere is, aki már a szeretetlakomán mondott pohárköszöntőjében méltatta a helyi egyházak együttműködését a város lelki-szellemi javáért.Gulybán Tibor

TOVÁBBI KÉPEK

Címkék