Tanodás Ki mit tud? Múcsonyban

A Forrás Görögkatolikus Tanoda nyílt napján vetélkedők és előadások voltak programon.

a Forrás tanoda fellépői

Tanodás Ki mit tud?, nyitott tanodai program volt Múcsonyban, a Forrás Görögkatolikus Tanodában 2019. május 28-án. Csiszárik Jánosné szakmai vezető köszöntő szavai után Juhász Géza első helynök atya, a tanoda lelki vezetője nyitotta meg a rendezvényt és vezette az imát. 

fellépők

A találkozón a kazincbarcikai Don Bosco Oratórium, az edelényi Szent Miklós Tanoda és a házigazda Forrás Görögkatolikus Tanoda diákjai különböző műfajokban színes műsort adtak elő.

A gyermekek lelkes, szívet melengető produkcióit a Budapestről érkezett fiatal felnőtt vendégszereplők bemutatkozása követte. Először Balogh Adrienn – múcsonyi származású bölcsész - beszélt az életéről, tanulmányairól a kitartó szorgalmas tanulás eredményéről. Kedves szavaival tanulásra buzdította a gyerekeket.  Ezután Rézműves Benjamin egyetemi hallgató következett, aki cigány és magyar nyelven énekelt.

fellépő

A közös dalolás élménye gazdagította a lelkeket. A nemzetközi és a magyarországi cigány himnuszt felállva, megilletődötten hallgatta a közönség.  A családias hangulatú, találkozót Andrásfalvy János atya által vezetett ima, majd a közösen elfogyasztott uzsonna zárta.

Csiszárik Jánosné

Fényképalbum

Címkék