Találkozás, tanulás, egymásba kapaszkodó elköteleződés – Mindszenty-ünnep Esztergomban

Mindszenty József boldoggá avatásáért mutattak be szentmisét május 4-én az esztergomi bazilikában.

szent mise a Bazilikában

Évről évre élettel teli sokaság tölti meg az esztergomi bazilika padsorait május elején. Zarándokok, akik kerékpárral, gyalogosan és kenuval érkeznek  hogy a Mindszenty József bíboros boldoggá avatásáért bemutatott szentmisében együtt ünnepeljenek.

Mindszenty Józsefet már hivatalosan is a tiszteletreméltó névvel említhetjük, hiszen idén Ferenc pápa határozatban mondta ki, hogy Isten szolgája Mindszenty József hősies fokon gyakorolta a keresztény erényeket.

Erdő Péter

Az ünneplőket a szentmise főcelebránsa, Erdő Péter bíboros, prímás köszöntötte. „Igen fontos, hogy legyenek megbecsült emberek szerte a világon, akik ismerik és átérzik népünk sorsát és valódi helyzetét, és tudásukat, meggyőződésüket meg tudják osztani környezetükkel is. Ennek a fajta tanúságtételnek is különleges példája volt Mindszenty József, akinek neve ma is ismert szerte a világon” – fogalmazott Erdő Péter. A bíboros köszöntötte a Lengyelországból érkezett zarándokokat is, akik Szent Kinga ereklyéjét hozták el Esztergomba.

A főcelebráns mellett az oltár körül püspöktársak koncelebráltak, a szentmise szónoka, Böcskei László nagyváradi püspök, Michael August Blume apostoli nuncius, Ternyák Csaba egri érsek, Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek, Udvardy György, Spányi Antal, Palánki Ferenc megyéspüspökök, Gyulay Endre nyugalmazott megyéspüspök, Cserháti Ferenc és Mohos Gábor segédpüspökök, valamint Kocsis Fülöp érsek-metropolita, Orosz Atanáz és Szocska Ábel görögkatolikus püspökök.

Orosz Atanáz, Kocsis Fülöp, Szocska Ábel

Az ünnep szónoka, Böcskei László a találkozás, tanulás, egymásba kapaszkodó elköteleződés kulcsszavaihoz kapcsolta szentbeszédét. Felhívta a figyelmet arra, hogy múltunk örökségét tudatosítani és örömmel továbbvinni küldetésként kapott feladatunk. Találkozunk-e valóban a nagy elődök nyújtotta példával? Merítünk-e, tanulunk-e ebből, amikor hiteles élettapasztalatokat keresünk, melyek ki nem apadó forrásként biztosítják számunkra a szükséges életenergiát? Ez a ki nem apadó forrás Isten gondoskodása, amikor megbizonyosodunk arról, hogy kérdések és kihívások elé kerülve Isten válaszokat is készít nekünk, hogy az isteni terv részeként mindig biztonságban érezhetjük magunkat.

Ugyancsak mély emberi szükséglet az egymásba kapaszkodó elköteleződés. A modern kor áramlatainak kereszttüzében ez az összekapaszkodás mutatja az irányt. Ez a kulcs a nyitáshoz vagy a záráshoz, az elfogadáshoz vagy az elutasításhoz, ahhoz, hogy mi az egészséges, természetes egyensúlyban megélhető jövő népünk számára és mi az, ami nemesíti népünket és erősíti Egyházunkat küldetése útján – fogalmazott a főpásztor.

koszorúzás

Az utókor számára feladat a múlt örökségét, hitvallóink életpéldáját forrásként továbbadni. Vértanúink és hitvallóink az igazságot, az örömhírt hirdették, mertek a számukra adott jelenben küldetésüknek élni. Mi akkor vagyunk képesek átadni ezt az örökséget, ha az ő életpéldájukkal való találkozásban magunk is megérintődtünk. Nekünk is át kell élnünk a közeledés, a találkozás pillanatait, mert a megajándékozott ember tud igazán magával ragadó üzenetet képviselni – mutatott rá ünneplésünk jelentőségére Böcskei László. – Ebből a megérintődésből tud elkötelezettség fakadni, a megismert igazság át tudja járni az emberek életét, akik így alakulni és formálódni tudnak, és ők is merni fognak tenni másokért.

Mindszenty bíboros az evangéliumi radikalizmust élte elénk. Isten igazságának fényében látta és munkálta az embert megillető legfőbb jót. Mindannyian egy jobb és szerethetőbb világot akarunk, ezt tervezzük és erről beszélünk. Be kell látnunk azonban, hogy ehhez több bátorságra és elszántabb elköteleződésre van szükség – figyelmeztetett a szónok.

a vendégek

A szentmisén jelen volt Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere; David B. Cornstein amerikai nagykövet; Boross Péter volt miniszterelnök; Lenkovics Barnabás, az Alkotmánybíróság korábbi elnöke; Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke; részt vettek a testvéregyházak képviselői, a kormány, a politikai és a társadalmi élet számos képviselője, volt egyházügyi államtitkárok, a diplomáciai testület tagjai, politikusfeleségek, köztük Mádl Dalma és Antall Józsefné, valamint a kulturális élet képviselői, lovagrendek tagjai. , és a dévai Szent Ferenc Alapítvány jelen lévő munkatársait és növendékeit.

A liturgiát követően a püspökök, a jelen lévő papság, az állam és közélet, valamint a lovagrendek képviselői megkoszorúzták Mindszenty József sírját a bazilika altemplomában.

diszoklevél

A szertartás után a Szent Adalbert Központban tartott fogadáson Romanek Etelka, Esztergom város polgármestere posztumusz díszpolgári címet adott át Mindszety József bíborosnak. Az ezt tanúsító oklevelet Erdő Péter bíboros vett át, és azt mondta, örök emlékezetül elhelyezi azt a prímási levéltárban.

Szöveg és képek: Magyar Kurír

Címkék