Szent Zotikosz gyermekei Szent Erzsébet útján

Szent Erzsébet zarándoklaton vettek részt a Szent Zotikosz Gyermekvédelmi Központ ellátottjai és nevelőik Atanáz püspök vezetésével június végén.

az erdőben

Szent Erzsébet zarándoklaton vettek részt a Szent Zotikosz Gyermekvédelmi Központ gondozásában élő gyermekek és nevelőik 2019 június 25 és 27-e között. Legtöbben Hernádvécséről, Megyaszóról és Encsről érkeztek a zarándoklatra.

csoportkép

A közel negyvenfős zarándokcsoport Mogyoróskáról indult kedden reggel a Szent Liturgia után, amit és Orosz Atanáz püspök és Tyukodi Attila atya celebráltak.

„Csak a rózsát kell követni” – hangzott el többször az útba igazító tanács, mivel a Szent Erzsébet zarándokút minden szakasza gondosan jelzett. Dr. Szabó Irén, a Szent Erzsébet út alapítója, és ezáltal a zarándokút jó ismerője is részt vett a zarándoklaton, sok-sok történelmi érdekességgel, lelki gondolataival tette tartalmasabbá a háromnapos utat.

Szabó Irén

Az út főbb állomásai tehát Mogyoróska, Regéc, Hejce, Telkibánya és végül Hollóháza volt.

Hejcén

A zarándoklat célja, hogy Isten teremtett templomában sétálva közelebb kerüljünk hozzá. Az ember a mindennapok ügyes-bajos dolgaiban elfelejti, hogy egy Istenhez közelibb életre van meghívva. A szemlélődés, a befogadni tudás, az érzékeny figyelem segít elmélyíteni imádságainkat, szeretetteljesebbé kapcsolatainkat, egyszerűvé, áttetszővé tenni életünket. Erre az útra vezette a gyerekeket a Szent Erzsébet zarándoklat.

A zarándoklat az EFOP 1.3.5-16-2016-00462 azonosítószámú projekt keretében valósult meg.

Ács Zoltán

FÉNYKÉPALBUM

Címkék