Szent Márton emléknap Tolcsván

2016. november 11-én közös ünnepre jöttek össze a Szent Zotikosz Gyermekvédelmi Intézmény gondozottai a tolcsvai makro térségi központba, hogy méltó módon megemlékezzenek Szent Márton püspökről.

Páll Miklós megnyitja a rendezvényt

A rendezvényre nemcsak gyermekek, hanem a környékbeli lakosok is érkeztek, hogy együtt ünnepeljenek velünk.

„Szeressétek egymást! Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást.”

János evangéliumából idézve először Kecskés Attila tolcsvai római katolikus plébános atya osztotta meg gondolatait Szent Márton munkásságáról.

Megemlékezett a közelgő Árpád -házi Szent Erzsébet ünnepéről is, aki Tolcsvához mintegy 15 km-re született Sárospatakon, és szintén Mártonhoz hasonlóan, feltétel nélkül életét adta azokért, akik rászorultak.

A rövid elmélkedésbe az Attila atya bevonta a gyermekeket is, akik érdeklődve hallgatták őt.

közönség

Az elmélkedés után a helyi óvodások jelmezben mutatták be Szent Márton és a koldus találkozójának történetét.

A legenda szerint a 4. században Szombathely környékén született és a római császár katonájaként szolgáló Márton egy különösen hideg téli estén francia honban lovagolva megosztotta meleg köpenyét egy nélkülöző koldussal.

 Aznap éjszaka álmában megjelent Jézus a koldus alakjában. Innentől kezdve nem a hadsereget, hanem Istent szolgálta.

 Jóságáról még életében legendák keringtek, püspökké is szentelték.

 A monda szerint Mártont szerénysége méltatlannak tartotta e címre, ezért elbújt egy liba ólban. A libák azonban hangos gágogásukkal elárulták, így megtalálták és Tour püspökévé szentelték.

 A néphagyományhoz fűződő dalok éneklése közben a gyerekek mécsest gyújtottak, valamint az általuk készített liba alakú süteményekkel kedveskedtek a jelenlévőknek.

szinjátszó gyerek

Az ünnep fényét emelte, a szomszédos településről, Olaszliszkáról érkezett Megyeri Sándor előadása, aki zenei aláfestés mellett egyházi, vallásos versekkel készült erre a jeles napra.

Az ünnep zárásaként Páll Miklós atya Magyar Ferenc művét olvasta fel nekünk.

Szent Márton

Ünneped hajnalán tehozzád kiáltunk,
Dicsőséges Márton!
Pannónia földjén, ahol bölcsőd ringott,
minden lélek áldjon!

Hazánk drága földjét, hitünk régi fényét
ellenség ha vívta,
zászlónk selymére népünk bizodalma
a te neved írta.

Eldobtad magadtól rangodat s a kardot,
harcok dicsőségét,
szerezd meg nékünk is, közbenjáró szóddal
Istentől a békét!

Aki betakartad a didergő koldus
meztelenségét,
oltalmaddal óvjad, védelmeddel védjed
Magyarország népét!

Csodákkal tündöklő hitvalló életed
szép világossága
lobogjon előttünk, vezéreljen hozzád
Isten udvarába.

A megemlékezést szeretetvendégség zárta, ahol a libamarcipános muffin és forró tea mellett lehetősége adódott mindenkinek a közös beszélgetésre, ismerkedése.

sütemények

Berei Ágnes, gyermekotthon vezető

Címkék