Szent Imre napi megemlékezés

2016. november 07-én hétfőn rendeztük meg a sátoraljaújhelyi Georgikon Görögkatolikus Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium Szakközépiskola és Kollégiumban a kollégium védőszentjéül választott Szent Imre hercegre való megemlékezést.

Szent Imre, üvegfestmény

Ez alkalomból került felavatásra az az üvegfestmény is, amelyet egy büntetés végrehajtási projekt keretében a fogvatartottak festettek az iskola számára.

Először Komporday Levente igazgató úr köszöntötte a részvevőket. Kitért a festmény keletkezésének körülményeire, valamint utalt az iskolánk helyén létrejött görögkatolikus kollégium meglétére, amelyet a második világháború elpusztított,s azóta mostanáig nem volt görögkatolikus kollégium Sátoraljaújhelyen.

versmondó diákok

Ezután Szemerszki Mihály atya, oktatási referens felidézte Szent Imre életét, aki Szent István és Boldog Gizella gyermeke volt. Az egész országot nagy fájdalomként érte Szent Imre korai halála, mert olyan gyermeket veszítettek el, aki egész életét Istennek ajánlotta. Minden helyzetben Isten akaratát kereste, akkor, amikor papnak készült, és akkor is, amikor bátyja halála után az ország kormányzására készült. „Isten gondviselése azonban rövid életét – Istent és hazát szolgáló lelkületét – örök példává emelte „- emlékezett Mihály atya, majd néhány fontos momentumot emelt ki Szent Imre életéből a diákoknak. A szülei iránti szeretetét és tiszteletét követve, a mai gyermekeknek is Isten szeretetébe kell ajánlani azokat, akiktől a szeretet kapták. A másik fontos példa a tanárok és az iskola megbecsülése. Imre herceg 1015-ben találkozhatott először Szent Gellérttel, a kor egyik legműveltebb püspökével, aki tanítója lett. A tanulásban is követve Őt, látnunk kell, hogy a tudás örömet ad életünkben, és akár egy ország javára is használhatjuk, amit megtanultunk. „ A fiatalság számára példa a barátság fontossága, hisz a herceg sem egyedül, hanem közösségben élte életét. Fontosak az iskolai barátságok is, mert a tanulás nehéz, mégis tudjunk együtt menni, együtt az Isten útján, a szeretet a szorgalom a bizalom útján” - fejezte be beszédét az atya.

iskola diákjai

A Szent Imre  emléknap alkalmából rendezett ünnepség ezután a diákoknak a Szentről szóló műsorával folytatódott, majd Komporday Levente igazgató úr, Szemerszki Mihály és Molnár Attila atyákkal liliomot helyezett el a festmény. Virág Krisztina és Vámosi István szintén virágot helyezett el a kollégium diáksága képviseletében, hogy tisztelegjenek az ifjú herceg emléke előtt. 

Cserépyné Varga Mária

Címkék