Szent György napi búzaszentelés a Georgikonban

Szent György nagyvértanú a sátoraljaújhelyi középiskola patrónusa. A vértanú emléknapján egyházunkban búzaszentelést is tartanak.

Szent GYörgy ikon

Borosné Nyisztor Csilla munkaközösség-vezető számolt be az eseményről az intézmény honlapján.

Április 24-én délelőtt a Georgikon Görögkatolikus Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégiumban Szent György napi ünnepséget tartottunk.

Komporday Levente igazgató úr ünnepi köszöntőjét követően Molnár Attila atya, a kollégium lelki vezetője osztotta meg a tanulókkal ünnepi gondolatait, és állította eléjük Szent György hitét és állhatatosságát követendő példaként.

Iskolánk történetében első alkalommal került sor búzaszentelésre. Damjanovics József főesperes úr, az iskola püspöki biztosa és Molnár Attila atya végezték a szertartást. Bár az áldás neve búzaszentelő, a vetés minden fajtáját, a fákat és a szőlőket is megáldják ilyenkor; jó termésért és a természeti csapások elhárításáért imádkoznak.

A műsor részeként meghallgattuk Mécs László Búzaszentelés című versét Kertész Nikolett 11. A osztályos tanuló előadásában, majd ezt követően az iskola pedagógusai énekeltek.

A szertartásról a Zemplén Televízió készített felvétel a LINKEN keresztül tekinthető meg.

Címkék