Szavalóverseny a Szakkoliban

Hatodik alkalommal rendeztek szavalóversenyt Lakatos Menyhért tiszteletére a miskolci Görögkatolikus Roma Szakkollégiumban

díjátadás

A verseny szervezője, Szajkó Cintia szakkollégista készített beszámolót az eseményről.

2019 májusában immár hatodik alkalommal került megrendezésre szakkollégiumunkban a hagyománnyá vált Lakatos Menyhért Szavalóverseny. Az elmúlt évekhez hasonlóan nagy számban jelentkeztek; körülbelül 15 intézmény 45 diákkal vágott neki a megméretésnek. Mondanom sem kell, hogy tehetségesebbnél tehetségesebb fiatalok álltak ki a színpadra és adták elő szavalatukat. A nagy létszámra való tekintettel 2 korcsoportban párhuzamosan zajlott a verseny, az első korcsoportban az általános iskolások, míg a második korcsoportban a középiskolások versenyeztek egymással. A zsűrinek nem volt könnyű feladata. A programot a szakkollégisták műsorával és Makkai László igazgató atya köszöntő szavaival nyitottuk meg. Juhász Imre szakkollégista J.S Bach hegedű szonátából adott elő gitáron, Dudu Ádám szakkollégista Arany János: A walesi bárdok c. versét szavalta el. A színvonalas előadások után kezdődött  a szavalóverseny.

gitáros

Az első kategória zsűrijében Baranyi Réka alumni szakkollégista, a Belügyminisztérium munkatársa, Orgován Vivien és Varga Ákos a nyíregyházi Evangélikus Roma Szakkollégium hallgatói, Szemán Ágnes szakkollégiumunk irodavezetője és Hadházi Renáta jelenlegi szakkollégista foglaltak helyet. Sok gondolkodás után megszületett az eredmény, csak ebben a korcsoportban 3 különdíjat osztott ki a zsűri, ez is mutatja milyen színvonalas produkciókkal érkeztek a fiatalok.

Helyezések:

1. helyezés: Glonczi Péter (Forrói Gárdonyi Géza Ált. Isk.)

2. helyezés: Siroki Viktória Ildikó ((Polgári Vásárhelyi Pál Ált. Isk.)

3. helyezés: Berecki Éva (Polgári Vásárhelyi Pál Ált. Isk.)

Különdíj:

Hallgatói Önkormányzat különdíjasai: Bangó Martin (Bujáki Szent-Györgyi Albert Ált. Isk.) és Tóth Róbert (Polgári Vásárhelyi Pál Ált. Isk.)

Szakkollégiumi különdíj: Mezei Virág (Bujáki Szent-Györgyi Albert Ált. Isk.)

szavaló

A második, a középiskolás-kategóriában Papp Zoltán atya, oktatási referens, Baloghné Beri Hilda alumni szakkollégista, Csorba Mónika és Tóth Andrea szakkollégiumunk munkatársai és Dudu Ádám szakkollégista hozták meg a végső döntést.

Helyezések:

1. helyezés: Lakatos László András (Karacs Teréz Középiskolai Kollégium)

2. helyezés: Lakatos Mirtill (Don Bosco Ált. Isk., Szakközépiskola, Szakgimn., Gimnázium Kollégium)

3. helyezés: Suha Lilla (MIOK)

Különdíj:

Hallgatói Önkormányzat különdíjasa: Nagy Krisztina (Karacs Teréz Középiskolai Kollégium)

Szakkollégiumi különdíj: Rontó Kimberli (Dr. Ámbédkár Iskola)

szavaló

Nagy élmény volt ez a verseny mindenki számára, hálásak vagyunk, hogy évről évre megrendezhetjük ezt az eseményt. Szerencsések vagyunk, hogy tanúi lehettünk csodás pillanatoknak, amit a produkciók során tapasztalhattunk meg. Sok munkát fektettünk a verseny megszervezésébe, de örömünket leltük a szavalókat látva.

Köszönjük a versenyzőknek és felkészítőiknek, hogy eljöttek a versenyünkre következő évben is visszavárjuk őket! Köszönjük mindenkinek, aki segített abban, hogy ez a verseny ilyen remekül sikerüljön. A versenyzők vers és verselés iránti tisztelete és szeretete becsülendő.

További sok sikert és szép eredményeket kívánunk!

A program az NTP-RSZKOLL-M-18-0001 azonosítószámú projekt keretében, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő támogatásával valósul meg.

További képek

Fotók: Szakkollégium

Címkék