Sok aranyat termett a XI. Liturgikusének minősítő verseny

Április 6-án XI. alkalommal rendezték meg kicsik és nagyok számára az országos liturgikusének-versenyt Máriapócson.

éneklő fiúk

Az indulók négy korcsoportban mérettethették meg magukat. Az idei verseny különlegessége volt hogy a versenyzők nem helyezéseket kaptak, hanem mindenki valamilyen minősítésben részesült.

A rendezvényen Orosz Atanáz püspök atya, és Kocsis Fülöp érsek-metropolita köszöntötte az énekelni szerető és tudó versenyzőket. Emlékeztettek arra, hogy a döntőbe azok jutottak be, akik megnyerték saját kategóriájukat a három egyházmegyében megrendezett egyházmegyei döntőkben. Érsek atya kiemelte, hogy énekelni sokan szeretnek, de a liturgikuséneket az szereti, aki a Jóistent is szereti, hiszen ezek a dallamok Őt dicsőítik. A versenyen 30 csapat illetve 1 család indult, míg egyénileg összesen 45-en mérték össze tudásukat és énekhangjukat.

Az eredmények:

I. Korcsoport 

Egyéni versenyzők

Gulybán Zsófia (Budapest-Rákosmenti Görögkatolikus Parókia, felkészítő: Gulybánné Király Márta) Arany minősítés 

Kristóf Kinga (Istenszülő Oltalmáról Elnevezett Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola, Újfehértó; felkészítő tanár: Káposznyákné Papp Ibolya) Arany minősítés 

Rakaczki János (Miskolci Görögkatolikus Általános Iskola,  felkészítők: Báthoryné Izsépy Gabriella és Béres Gáborné) Arany minősítés 

Rakaczki János

Antal Veronika (Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Nyíregyháza, felkészítő tanár: Szabadosné Majoros Gabriella) Ezüst minősítés 

Geszti Réka  (Miskolci Görögkatolikus Általános Iskola,  felkészítők: Báthoryné Izsépy Gabriella és Béres Gáborné) Ezüst minősítés 

Geszti Réka

Kaskötő Jázmin (Szent Bazil Görögkatolikus Általános Iskola, felkészítő: Kissné Dalanics Ildikó) Ezüst minősítés 

Nyirán Rozália (Szent Efrém Görögkatolikus Általános Iskola, felkészítők: Deli Gabriella, Sivadó Miklós) Ezüst minősítés 

Szilágyi Anna (Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Nyíregyháza, felkészítő tanár: Szabadosné Majoros Gabriella) Ezüst minősítés 

Takács Ádám (Miskolci Görögkatolikus Általános Iskola,  felkészítők: Báthoryné Izsépy Gabriella és Béres Gáborné) Ezüst minősítés 

Takács Ádám

Lovász Katalin (Szegedi Görögkatolikus Parókia, felkészítő: Királyné Kocsis Magdolna) Bronz minősítés

I. Korcsoport 

Csapatok

Hírhozók csapata: (5 fő) (Rakaczki János, Lénárt András, Lénárt Péter, Takács Ádám, Takács Bálint, Miskolci Görögkatolikus Általános Iskola  felkészítők: Báthoryné Izsépy Gabriella és Béres Gáborné) Arany minősítés 

Hírvivők

Szent Efrém 2. osztályos csapata (4fő) (Szent Efrém Görögkatolikus Általános Iskola, felkészítők: Deli Gabriella, Sivadó Miklós) Arany minősítés 

Mécses csapat: (4 fő) (Hlatky Luca, Asztalos Kincső, Krajnyák Hanna, Németh Viola (Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Nyíregyháza, felkészítő tanár: Szabadosné Majoros Gabriella) 4  fő Ezüst minősítés 

Örömhír dalnokai: (5 fő) (Aleksza Boglárka, Geszti Réka, Kovács László, Laczkó Jázmin, Turcsányi Vendel, Miskolci Görögkatolikus Általános Iskola  felkészítők: Báthoryné Izsépy Gabriella és Béres Gáborné) Ezüst minősítés 

Örömhír

Szent Bazil 1. osztályos csapata (4fő) (Szent Bazil Görögkatolikus Általános Iskola, felkészítő: Kissné Dalanics Ildikó) Ezüst minősítés 

Tömjénfüst csapat: (4 fő) (Dohán Piroska, Horváth Hanna, Grósz Annamária, Szilágyi Anna (Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Nyíregyháza, felkészítő tanár: Szabadosné Majoros Gabriella) 4 fő Ezüst minősítés 

II. korcsoport

Egyéni versenyzők: 

Jármi Dorottya (Miskolci Görögkatolikus Általános Iskola,  felkészítő: Csőszné Lőrincz Judit) Arany minősítés 

Jármi Dorottya

Seszták Dóra (Szent Efrém Görögkatolikus Általános Iskola, felkészítő: Deli Gabriella, Sivadó Miklós) Arany minősítés 

Papp Rebeka (Szent Efrém Görögkatolikus Általános Iskola, felkészítők: Deli Gabriella, Sivadó Miklós) Arany minősítés 

Aros Vivien (Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Nyíregyháza, felkészítő tanár: Szabadosné Majoros Gabriella) Ezüst minősítés 

Bene Zsófia (Miskolci Görögkatolikus Általános Iskola, felkészítő: Fedorné Severnyák Rita) Ezüst minősítés 

Bige Fanni (Istenszülő Oltalmáról Elnevezett Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola, Újfehértó; felkészítő tanár: Dr. Szilassyné Mészáros Márta) Ezüst minősítés 

Domokos Lilla (Hajdúdorogi Főegyházmegye) Bronz minősítés 

Németh Zsombor (Miskolci Görögkatolikus Általános Iskola, felkészítő: Fedorné Severnyák Rita) Bronz minősítés 

Polgár Noémi (Sárospataki Református Általános Iskola, felkészítő: Kiss Anett) Bronz minősítés

II.korcsoport

Csapatok: 

Szent Efrém 4. osztályos csapata: (3fő) (Szent Efrém Görögkatolikus Általános Iskola, felkészítők: Deli Gabriella, Sivadó Miklós) Arany minősítés 

Szent Cecília csapat: (3 fő) (Gánicz Annamária, Kepics Veronika, Klepács Karina (Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Nyíregyháza, felkészítő tanár: Szabadosné Majoros Gabriella) Arany minősítés 

 Egri kántorpalánták (4 fő) (Birinyi Dorka, Brunczel Annamária, Buday Soma Vendel, Girhiny Virág, Egri Görögkatolikus Szervezőlelkészség, felkészítő: Demkóné Ács Katalin) Ezüst minősítés 

Szent Efrém 3. osztályos csapata: (3fő) (Szent Efrém Görögkatolikus Általános Iskola, felkészítők: Deli Gabriella, Sivadó Miklós) Ezüst minősítés 

Alleluja kórus (5 fő) (Bakos Flóra, Bene Zsófia, Németh Zsombor, Lukács Lara Dorka, Lakatos Kiara, Miskolci Görögkatolikus Általános Iskola,  felkészítő: Fedorné Severnyák Rita) Bronz minősítés 

a kórus

Oltalom gyermekei: (4 fő) (Ádám Melinda, Papp Antónia Lili, Gonda Melissza, Tóth Sára Zsófia (Istenszülő Oltalmáról Elnevezett Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola, Újfehértó; felkészítő tanár: Dr. Szilassyné Mészáros Márta) Bronz minősítés 

Szent Bazil 3. osztályos csapata: (3fő) Szent Bazil Görögkatolikus Általános Iskola, felkészítő: Boksay Bernadett) Bronz minősítés 

III.  korcsoport

Egyéni versenyzők:

Gánicz Gábor (Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Nyíregyháza, felkészítő tanár: Szabadosné Majoros Gabriella) Arany minősítés 

Lóczi Lotti (Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Nyíregyháza, felkészítő tanár: Szabadosné Majoros Gabriella) Arany minősítés 

Prepuk Inez (Hajdúnánási Görögkatolikus Parókia) Arany minősítés 

Simon Kristóf (Szent Bazil Görögkatolikus Általános Iskola, felkészítő: Boksay Bernadett) Arany minősítés 

Ecsedi Panna (Szent Imre Katolikus Gimnázium Nyíregyháza; felkészítő tanár: Gyöngyössy Boglárka) Ezüst minősítés 

Kerékgyártó Lili (Szent Bazil Görögkatolikus Általános Iskola, felkészítő: Boksay Bernadett) Ezüst minősítés 

Molnár Dzsenifer (Komlóskai Görögkatolikus Egyházközség felkészítő: Szikoráné Király Ágnes) Ezüst minősítés 

Papp Grácia (Szent Imre Katolikus Gimnázium Nyíregyháza; felkészítő tanár: Gyöngyössy Boglárka és Dr. Pappné Petrasevits Anasztázia) Ezüst minősítés 

Juhász István (Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola-Edelény, felkészítő: Kálmán Rita) Bronz minősítés 

Kovács Bálint (Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola-Edelény, felkészítő: Kálmán Rita) Bronz minősítés 

Levcsenkó Tódor (Korányi Frigyes Görögkatolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium Nagykálló; Ladikné Szabó Csilla) Bronz minősítés 

Szilvasán Nikoletta (Miskolci Görögkatolikus Általános Iskola, felkészítő: Telenkóné Tóth Cecília) Bronz minősítés 

Szűcs Ákos (Szent Piroska Görögkatolikus Általános Iskola, felkészítő: Tatai Zoltán) Bronz minősítés 

Család kategória

Brunczel család (Brunczel Annamári, Brunczel Ágota, Brunczel Borbála, Brunczel Andrásné Balogh Mária,Egri Görögkatolikus Szervezőlelkészség, Felkészítő: Demkóné Ács Katalin) Arany minősítés 

díjátadás

III.  korcsoport

Csapatok:

Iszon csapat (5 fő) (Brunczel Annamária, Brunczel Borbála, Estók Éva, Figeczki Flóra, Girhiny Csenge,Egri Görögkatolikus Szervezőlelkészség, felkészítő: Demkóné Ács Katalin) Arany minősítés 

Szent Efrém 7. osztályos csapata (5fő) (Szent Efrém Görögkatolikus Általános Iskola,  felkészítő: Nemes József) Arany minősítés 

Canterella csapat (4 fő) (Lóczi Lotti, Smied Gabriella, Kepics Borbála, Klepács Klementina (Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Nyíregyháza, felkészítő tanár: Szabadosné Majoros Gabriella) Ezüst minősítés 

Ikon csapat (4 fő) (Horváth Tamás, Sivadó Márton Barnabás, Sivadó Zsombor, Toka Levente (Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Nyíregyháza, felkészítő tanár: Szabadosné Majoros Gabriella) Ezüst minősítés 

Szent Bazil 5. osztályos csapata (3 fő) Szent Bazil Görögkatolikus Általános Iskola, felkészítő: Boksay Bernadett, Boksay Péter) Ezüst minősítés 

„Szent Imre” csapat (3 fő) (Ecsedi Panna, Szabó Luca, Papp Grácia (Szent Imre Katolikus Gimnázium Nyíregyháza; felkészítő tanár: Gyöngyössy Boglárka és Dr. Pappné Petrasevits Anasztázia) Ezüst minősítés 

Szent Nikéforosz csapat (3 fő) Demkó Balázs, Juhász István, Kovács Bálint, Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola-Edelény, felkészítő: Kálmán Rita) Ezüst minősítés 

Szirmai kántorok (3 fő) (Galajda Emma, Telenkó Miklós Hetény, Telenkó János Regő Miskolc-Szirmai Görögkatolikus Egyházközség,  felkészítő: Telenkóné Tóth Cecília) Ezüst minősítés 

IV. korcsoport

Egyéni versenyzők: 

Borsai Bianka (Szent János Görögkatolikus Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium, Felkészítő: Flaskó Attiláné) Arany minősítés 

Ládi Bálint (Mályi Görögkatolikus Szervezőlelkészség, Felkészítő: Koleszárné Vatamány Viktória) Arany minősítés

Csopják Dániel ( Budapest-Rákosmenti Görögkatolikus Parókia  Felkészítő tanár: Gulybánné Király Márta) Arany minősítés 

Mikita Róza (Szent Bazil Gimnázium, felkészítő: Boksay Péter) Arany minősítés 

Vajda Zsanett (Szent Bazil Gimnázium, felkészítő: Boksay Péter) Arany minősítés 

Pető Márk (Szent János Görögkatolikus Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium, Felkészítő: Flaskó Attiláné) Ezüst minősítés 

Tóth Eszter (Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Nyíregyháza, felkészítő tanár: Szabadosné Majoros Gabriella) Ezüst minősítés 

IV. korcsoport

Csapatok: 

Majumei Szent Kozmasz kórus: (8 fő) (Szent László Görögkatolikus Gimnázium, felkészítő: Kovács Liliána, Urbán Evariszt) Arany minősítés 

Szegedi parókia csapata (6fő) Arany minősítés 

Szent Bazil középiskola csapata: (4 fő) (Szent Bazil Görögkatolikus Gimnázium, felkészítő: Boksay Péter) Arany minősítés 

Szent János csapat: (3 fő) (Borsai Bianka, Mida Károly, Préda Dávid, Szent János Görögkatolikus Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium, felkészítő: Flaskó Attiláné) Arany minősítés 

díjátadás

Paraklisz csapat: (8 fő) ( Bélteki Dániel, Kovalcsik Angelika, Tóth Eszter, Tóth Piroska, Zsíros Gréta, Labbancz Laura, Lelesz Fanni, Szabó Stella, Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Nyíregyháza, felkészítő tanár: Szabadosné Majoros Gabriella) Ezüst minősítés 

Sasok csapat: (3 fő) (Mida Károly, Pető Márk,  Préda Dávid, Szent János Görögkatolikus Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium, felkészítő: Flaskó Attiláné) Ezüst minősítés

Forrás: Görögkatolikus Metropólia

FÉNYKÉPALBUM

 

Címkék