Sevcsuk ukrán nagyérsek segélykiáltása: Ne hagyjatok minket magunkra!

Egy év telt el Ukrajna 2022. február 24-én kezdődött orosz inváziója óta – Szvjatoszlav Sevcsuk görögkatolikus ukrán nagyérsek, az ukrán görögkatolikus egyház vezetője az évforduló kapcsán felidézi a háború hónapjait és a lakosságnak nyújtott humanitárius segítséget.

Sevcsuk érsek

„Imádkozunk, hogy az Úr hallja meg a kiáltást, amely a vérző ukrán földről az ég felé száll. Kérjük, hogy a világ ne hunyjon szemet az ukrán nép sebei és szenvedése fölött” – ezt a felhívást tette közzé Szvjatoszlav Sevcsuk ukrán görögkatolikus nagyérsek egy évvel az orosz invázió kezdete után. A február 20-án, hétfőn olasz újságírók egy csoportjával folytatott online beszélgetés során a következőket mondta: „Azt is kérjük a világtól, hogy ne fáradjon bele ebbe a témába. A háború fájdalma gyakran eltűnik az újságokból, már nem kerül be a hírekbe. Ugyanez történt 2014-ben, amikor az orosz invázió megkezdődött.”

Reméljük, hogy népünk kiáltása nem merül feledésbe, és akik hallanak minket, nem maradnak közömbösek, mert megtapasztaltuk, hogy a hazugság és a közöny valóban öl, sőt népirtáshoz vezet.”

A kijevi nagyérsek áttekintette mindazt a szolgálatot, amelyet az Egyház a lakosság érdekében végzett a háború egy éve alatt. Harkivban például, az orosz hadsereg által legsúlyosabban támadott városok egyikében, a határtól 40 kilométerre, a görögkatolikus székesegyház előtt naponta háromezer embernek osztanak élelmiszert és segélyt. De az egész országban ezt teszik. „Minden egyes egyházközségünk szociális ellátóközponttá vált. Büszke vagyok a püspökeimre és papjaimra, a férfi és női szerzeteseinkre – mondta. – Elkeseríti ugyan őket, hogy végtelen számban végzik a temetési szertartásokat, civil és katonai áldozatok temetését, de az

Egyház ma a remény kicsiny fénye. Ez a keresztény szolidaritás, ez a szeretet és ez az Úrba vetett teljes bizalom adja meg nekünk a remény lehetőségét.”

A világ nagy diplomatáinak asztalán számos békejavaslat fekszik. Egyesek a megszállt ukrán területek felszabadítására szólítanak fel. Mások kompromisszumról és tárgyalásokról beszélnek. „Amikor ezeket a vitákat hallgatom – vallja a nagyérsek –, fájdalom tölt el, mert számunkra, az Egyház számára nem területről, hanem emberekről, a híveinkről van szó.” Sevcsuk emlékeztet arra, hogy

Ukrajna területének 17 százalékát megszállta az orosz hadsereg, és hangsúlyozza, hogy ezeken a területeken már nincsenek katolikus papok. Néhányukat elűzték, másokat be is börtönöztek.

Beszélt a két hős redemptorista papról – Ivan Levickijről és Bohdan Heletáról –, akiket tavaly november 16-án tartóztattak le Bergyanszk városában. „Száz napon keresztül mindennap kínzásoknak voltak kitéve. Semmilyen tárgyalás, diplomáciai eszköz, semmilyen párbeszéd nem tudta enyhíteni a két pap fájdalmát. A fájdalom egyre nő.”

A háború által a görögkatolikus egyháznak okozott sebek „listáján” ott van az a pap és szerzetesnővér a harkivi exarchátusból, akik humanitárius segélyek szállítása közben súlyosan megsérültek. A Megtestesült Ige Kongregációjának egyik közössége egy megszállt városban él: „Nem mondhatom meg, hogy hol, mert ezzel veszélybe kerülhet az életük.”

Nem tudják gyakorolni a szolgálatukat, illegalitásban élnek, de ott maradnak és imádkoznak.

Tizenhét görögkatolikus templomot rongáltak meg és romboltak le, sok templomot elhagytak a megszállt területeken. A donyecki székesegyházban a karácsonykor és vízkeresztkor bemutatott szertartások, január közepe óta nincs már senki.

Joe Biden amerikai elnök a minap elment Kijevbe, az ukrán fővárosba. Az utolsó pillanatig titokban tartott látogatásra a Majdan téri forradalom kilencedik évfordulóján, az orosz invázió kezdete után egy évvel került sor. Sevcsuk érsek nem titkolja elégedettségét.

Az orosz hadsereg – jegyzi meg – szó szerint halálra ítélt minket, de a szolidaritás, amelyet ezek a látogatások jeleznek, reményt ad arra, hogy ezt a halálos ítéletet nem hajtják végre, hogy képesek leszünk nemcsak túlélni, hanem meg is védeni magunkat, és egy szabad és demokratikus országot építeni.”

A görögkatolikus érsek felhívással fordul a világ Ukrajnába utazó vezetőihez, akik között ott van Giorgia Meloni olasz miniszterelnök is:

Ne hagyjatok minket magunkra, ne hagyjatok el.”

Forrás és fotó: Magyar Kurír