Roma mesemondó verseny - idén online

A Görögkatolikus Cigánymissziós Koordinációs Iroda szervezésében megvalósult verseny elsősorban a roma és hátrányos helyzetű gyerekeket szólította meg. A verseny eredményhirdetését május 14-én tartották.

logo

2021. május 14-én, pénteken megrendezésre került a Görögkatolikus Cigánymissziós Koordinációs Iroda szervezésében a Roma Mesemondó Verseny 2021, összesen 58 fő részvételével. Főként a Miskolci Egyházmegye területén élő, alapvetően roma/hátrányos helyzetű gyerekeknek biztosítottunk lehetőséget tehetségük kibontakoztatására a verseny által. A koronavírus járvány miatt kialakult nehéz helyzet miatt a felhívásunkban arra kértük a fiatalokat, hogy a mesékről készítsenek videókat és küldjék meg azokat számunkra. Így a járványügyi előírásokat betartva online formában tartottuk meg az eredményhirdető eseményünket.

Makkai László

            A Mesemondó Versenyt Makkai László szakmai vezető indította, köszöntötte a felkészítő tanárokat és a versenyző gyerekeket. Beszélt arról, mennyire fontos a gyerekek számára a mese, milyen jelentőséggel bírhat az a fejlődésükben. Kitért arra is, hogy a projektben résztvevő munkatársak milyen szempontok alapján zsűrizték a beérkezett meséket.

            Majd Dr. Orosz Atanáz püspök atya olvasatában hallgattuk meg a kötelező mesének kiadott A megválaszolatlan kérdés c. művet, Budai Katalin tollából. Őt az eredményhirdetés és a helyezettek videóinak levetítése követte.

Atanáz püspök

            A Miskolci Egyházmegye területéről 6 különböző intézményből jelentkeztek a versenyzők. Két korcsoportban versenyeztek, általános- és középiskolás kategóriákban. A zsűrinek rendkívül nehéz dolga volt, hiszen megannyi tehetséges versenyző küldte el videós pályázatát.

Köszönjük minden diáknak a részvételt és a felkészítő tanároknak áldozatos munkájukat.

Az eredmények:

1-es korcsoport:

1.      helyezés: Lakatos Levente Richárd (Szent Zotikosz Gyermekvédelmi Intézmény)

2.      helyezés: Danó Stefánia (Szent Zotikosz Gyermekvédelmi Intézmény)

3.      helyezés: Szólics Miroszláva (Forrás Görögkatolikus Tanoda)

2-es korcsoport:

1.      helyezés: Rontó Zoltán (Miskolci SZC Baross Gábor Üzleti-és Közlekedési Technikum)

2.      helyezés: Szeghy Eszter (Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium)

3.      helyezés: Fülöp Tifani (Miskolci MSZC Mezőkövesdi Szent László Gimnázium és Közgazdasági Technikum)

 

A program az EFOP-1.3.7-17-2017-00253 azonosítószámú projekt keretében valósult meg.

 

Címkék